A Kristiansandé a bronzérem
Mindkét fél története legjobb eredményét érte el a négy közé jutással: a Metz a legrangosabb európai kupasorozat 1961 óta íródó történetében első francia csapatként került az elődöntőbe, a Kristiansand pedig tavaly szerepelt először a BL-ben, és már a csoportkörben búcsúzott. Eddig kétszer mérkőztek a csapatok, méghozzá az előző szezon csoportkörében, mindkétszer a Metz ünnepelhetett.
A norvég együttest a legutóbbi két kiírásban győztes Győri Audi ETO múlta felül a szombati elődöntőben 31-22-re, míg a francia csapat az orosz Rosztov-Dontól kapott ki 27-25-re.
MTI/Czagány Balázs
A bronzmérkőzést a Vipers kezdte jobban, a franciák az elején nem találták a BL-idény legjobb kapusának választott Katrine Lunde ellenszerét (4-1), akit a félidő derekán súlyosnak tűnő térdsérülés miatt hordágyon vitték le a pályáról. A közönség állva tapsolta a kétszeres olimpiai bajnok hálóőrt. A kényszerű kapuscsere nem fogta meg a norvégokat, a két csapat kiegyenlített játékkal, fej fej mellett haladva ért el a szünetig.
A fordulást követően a Metz bizonyult hatékonyabbnak, három találattal ellépett, s előnyét tartotta 23-23-ig. A döntés az utolsó negyedórára maradt, a Metz 29-27-re elhúzott, a norvégok azonban kiegyenlítettek. Sőt, a hajrában a vezetést is megszerezte a Vipers, amely az utolsó percre egygólos előnnyel fordult, majd norvég jobbátlövője, Linn Jörum Sulland hétméteresével biztossá tette bronzérmét, a Metz már csak szépíteni tudott a dudaszóig.
Sulland tízszer vette be az ellenfél kapuját, így 89 találattal a BL góllövőlistájának élére ugrott, megelőzve az egyaránt 80 találattal álló Háfra Noémit (FTC-Rail Cargo Hungaria) és a montenegrói Jovanka Radicevicet (CSM Bucuresti). Ezzel szinte biztosan a gólkirályi címet is megszerezte, hiszen a 18 órakor kezdődő finálé résztvevői közül a győri Cornelia Nycke Groot 72 találattal követi.
Eredmény, a 3. helyért:
Vipers Kristiansand (norvég)-Metz HB (francia) 31-30 (15-16)
a legeredményesebb játékosok: Sulland 10, Kristensen, Reistad 5-5, illetve Smits, N'Gouan, Zaadi 5-5