Európa-bajnok kapust igazolt a Veszprém

Jövő nyártól a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Rodrigo Corrales, a Paris Saint-Germain Európa-bajnok kapusa.


Fotók: Vörös Dávid

Három játékos, Gasper Marguc, Dejan Manaskov és Petar Nenadic is további két idényre kötelezte el magát a Telekom Veszprém mellett, azaz a nyáron lejáró szerződésüket 2022. június végéig hosszabbította meg a vezetőség.

Az is hivatalossá vált, hogy az „Építőknél” folytatja pályafutását a spanyol válogatott és a PSG Handball kapusa Rodrigo Corrales. A 202 centiméter magas hálóőr négy éves szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal.

Rodrigo Corrales 1991. január 24-én született Cangasban, utánpótláséveit pedig a Barcelonában töltötte. 2009 és 2016 között a katalán klub igazolt játékosa volt, ám 2012 és 2014 között a BM Huesca csapatában szerepelt kölcsönben, majd az azt követő két idényt az Wisla Plocknál töltötte. A 2016/2017-es szezonban már a lengyel csapat saját játékosa volt, innen igazolt a PSG Handballhoz, ahol az elmúlt három évet töltötte.

Sikerei között szerepel egy-egy spanyol bajnoki cím és kupagyőzelem, Franciaországban pedig két bajnoki címnek, valamint egy-egy kupa- és szuperkupa diadalnak volt eddig a részese. A spanyol válogatottal 2018-ban Európa-bajnok lett.