Focipályával a gazdaság vérkeringéséért

Kedden kora este ünnepélyes körülmények között avattak fel egy műfüves focipályát a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában. Nagyon jó hír, hogy a harmincmilliós beruházásból mindösszesen hárommillió forintot kellett biztosítania városunknak. A fennmaradt összeget, huszonhétmillió forintot ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség állta.

Ahogyan arról korábban már részletesen is beszámoltunk, nyolc műfüves focipályával gazdagodik megyénk a közeljövőben. A Magyar Labdarúgó-szövetség fejlesztésének köszönhetően ugyanis közel 200 milliós pályaberuházás valósul meg a megyében őszig: a tervezett pályákból négy lel otthonra a megyeszékhelyen. A szövetség városunk élvonalbeli futsalcsapatával, a veszprémi önkormányzattal, illetve a szakképzési centrummal is együttműködik szakmai partnerként.

Az első, 20x40 méteres szabványméretű műfüves focipálya átadására ünnepélyes keretek között már sor is került kedden este a Jendrassik-Venesz Középiskolában. Pap Máté, a Veszprémi Szakképzési Centrum kancellárja köszöntötte a sajtó képviselőt. 

A vezető emlékeztetett, a 2020-as év minden szempontból komoly kihívást jelentett a szakképzésben, hiszen olyan változások történtek, amelyek korábban nem voltak tapasztalhatók. Nyomatékosította, a centrum elsődleges célja, hogy a megyei gazdasági életet megfelelő mennyiségű szakemberrel lássa el.

Pap úgy fogalmazott, "csakis jó szakemberek által lehet egészséges gazdaságunk vérkeringése". Rámutatott, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a tanulók ne csak az iskola falai közt, hanem annak külterületén is korszerű infrastruktúrával szembesülhessenek: remek példa erre az újdonsült focipálya is.

Pap Máté hozzátette, idén több mint 500 millió forintot fordíthatnak fejlesztésekre, amelyet arányosan elosztva, az intézmények infrastruktúrájára, eszköztárára és a sportolási lehetőségekre fordítanak majd.

Megtudhattuk, hogy ez a beruházás harmincmillió forintot vett igénybe, de a Magyar Labdarúgó-szövetség 90%-os, huszonhétmilliós támogatásának köszönhetően a veszprémi önkormányzatnak és szakképzési centrumnak csak 10%-ot, hárommillió forintott kellett biztosítania. 


Fotó: Kovács Bálint

Ovádi Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta: "Egy várost meghatározza az, amilyen infrastrukturális körülmények között folyik az oktatás ott". Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a veszprémi centrum vezetői a sportfejlesztések irányába is elkötelezettek.

Felelevenítette fiatalkori emlékét: elmondása szerint anno, amikor először megpillantotta a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokát, rögtön tudta, hogy egykor majd oda szeretne járni. Rámutatott, hogy fontos a gyermekeknek az első benyomás.

Hegedűs Barbara emlékeztetett, a veszprémi önkormányzatnak a szakképzési centrum létrejötte óta már nem feladata a helyi intézmények fenntartása, ugyanakkor a város vezetősége mindig is fontosnak tartotta azt, hogy ahol tud ott segítsen. Az alpolgármester reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy együttes erővel a közeljövőben még több sportlétesítményt adhatnak majd át a királynék városában.

Finta Péter, a Magyar Labdarúgó-szövetség Veszprém megyei igazgatója úgy fogalmazott, nagyon boldog, hogy részese lehet ennek az együttműködésnek. Kiemelte: a legfontosabb az, hogy odafigyeljünk a gyermekek egészségére. Ha a legkisebbek pedig az egészséges életmódot megfelelő körülmények között játszva folytathatják, annál nagyobb örömre nincs is szükségünk. "Ez a pálya erre is remek lehetősséggel szolgál" – tette hozzá.

A szakmai partnerként szintén együttműködő egyesület, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetőjétől megtudhattuk, a Kossuth mellett a Deák és a Báthory iskolában is még az idén átadják majd a 12x24 méteres grundfocipályákat. Rajki Tamás zárásként reményét fejezte ki, hogy egy megfelelő stratégia kiépítését követően a pályákat nemcsak az iskolák diákjai, hanem akár kispályás csapatok, családok is használatba vehetik majd.