Nyíltvízi úszó Vk: Rasovszky negyedik lett Macedóniában

A Balaton Úszó Klub Veszprém olimpiai ezüstérmese, Rasovszky Kristóf negyedik lett szombaton a FINA nyíltvízi úszó világkupa-sorozatának macedóniai állomásán, az Ohrid-tóban rendezett 10 km-es viadalon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a tokiói olimpián negyedik versenyző hét év után nyert újra vk-viadalt, a férfiaknál az ötkarikás ezüstérmes Rasovszky Kristóf ezúttal negyedikként ért célba.

Olasz - aki legutóbb 2014-ben Hongkongban nyert hasonló eseményen - pazar versenyzéssel, a táv második felén végig vezetve diadalmaskodott.


Fotó: musz.hu

"Mi, lányok ugye később indultunk, és a verseny vége felé egész tengeri körülmények között kellett úsznunk, annyira felerősödtek a hullámok. Ezt azért mondom, mert mióta hazajöttem az olimpiáról, csak napi egyet edzek - jó, akkor azért nyolc-tíz kilométert úszom, azaz nem lazsálok -, és Gellért Gábor szerint kifejezetten jól mentem, azaz nagy formakopás nem volt, szóval ő ezek alapján azt mondta, ugyanolyan bátran versenyezzek, mint az egész szezonban" - mondta Olasz Anna.    

Hozzátette, a végén a nagy hullámoktól és attól sem ijedt meg, hogy szinte végig elől úszott: "Aztán azt mondtam magamnak, mégiscsak én vagyok az olimpiai negyedik, ezek a lányok ki sem jutottak Tokióba, azaz pánikra semmi ok. És tényleg én bírtam a legtovább. Talán az egész annak tudható be, hogy így erre az évre megjött az önbizalmam, és ez látszik az eredményeken is".

Rasovszky Kristóf: „Tokió óta eltelt kicsit több mint három hét, és nem állítanám, hogy én voltam a munka hőse… Jó, nem is kellett annak lennem azt hiszem, igaz, így lassú voltam az utolsó körben, nekik volt még egy sebességük, ami nekem már nem, ám mindettől függetlenül kimaxoltam ezt a versenyt. Olivier az olimpiai csalódás után három hete itt van, úszta az Európa-kupát, a 25 km-es FINA Ultramaratont, nem csoda, hogy most is így ment neki. Az viszont talán kijelenthető, hogy az első három elcserélte volna az itteni dobogóját az én tokiói ezüstérmemre, én meg nem sajnálom, hogy itt lettem negyedik, és nem ott.” - nyilatkozott a Magyar Úszó Szövetség oldalán.