További híreink

Mocsai Lajos csalódott, de előre néz
A felnőtt válogatott szövetségi kapitánya a helyszínen tekintette meg a magyar-német csoportmérkőzést – sok öröme sajnos nem volt benne. Kifejtette: játékosainknak még rengeteget kell fejlődniük, hogy a nagy keret közelébe férkőzzenek.
A BL-győztessel játszott a Barabás
A mosonszolnoki sportcsarnokban tartott bemutató és egyben felkészülési mérkőzést a BL-győztes Győr és a Magyar Kupa bronzérmes Veszprém. A végeredmény: 38-22 a győriek javára.
Férfi U19-es vb: vereség a németektől
Az U19-es világbajnokság 4. fordulójában a csoport legerősebb csapatának tartott, sokak szerint a végső győzelemre is esélyes németek ellen lépett pályára a magyar válogatott. Az ellenfelet pedig egyáltalán nem nyomta az esélyesség terhe, sőt, az első félidőben már tíz is volt közte, amikor elkezdték megérezni a hazai pálya ízét a mieink, és a játékrész végére sikerült feljönni öt gólra. A pihenő után azonban megint Christian Schwarzer tanítványai kapták el a fonalat, és a korábbi bűvös tizes határt is átlépve végül ellentmondást nem tűrően igazolták a papírformát a 40-23-as végeredménnyel.
Férfi U19-es vb: döntetlen a sógorokkal
Az U19-es vb csoportkörének 3. fordulójában nem volt éppen jószomszédi a viszonyunk az osztrákokkal. De a nehézségeken szerencsére mindig átsegítette Kovács Péter csapatát az a bizonyos 8. játékos, a fantasztikus érdi közönség, így a többször is vezető osztrákok ellen végül 20-20-as döntetlent játszottunk, és egy nagyon értékes pontot szereztünk.
Nagy László a lelátón
Egy igazi példakép, a felnőtt magyar kézilabda válogatott jobbátlövője Nagy László is szurkol az U19-es csapatnak Érden. Laci is tudja, hogy az osztrákok elleni találkozó kulcsfontosságú lehet.
Férfi U19-es vb: magabiztos győzelem
Érden is győzelemmel mutatkozott be Kovács Péter csapata, a második mérkőzésen fölényes győzelmet aratott Gabon ellen.
Női U19-es Eb: ezüstérmes a csapat
Ezüstérmet szerzett a magyar női U19-es válogatott dániai Európa-bajnokságon, miután a döntőben vereséget szenvedett Oroszországtól. Hajdu János csapata az első negyedórában még tartotta a lépést ellenfélével, ám végül az orosz válogatott biztosan, nyolc góllal győzött.
Női U19-es Eb: döntőben a magyar csapat
A kézilabda-nagyhatalom Norvégia sem jelentett akadályt Hajdu János csapatának a Dániában zajló női U19-es Európa-bajnokságon. A mieink magabiztos és felszabadult játékkal, végig vezetve 28-20-ra verték a skandinávokat, ezzel pedig ott lesznek a vasárnapi döntőben, ahol a házigazda dán válogatottat kétszeri hosszabítás után búcsúztató Oroszországgal kell majd megküzdeniük a kontinenselsőségért.
Férfi U19-es vb: nagyszerű nyitány
A hazai rendezésű férfi U19-es világbajnokságon győzelemmel mutatkozott be a magyar válogatott. Kovács Péter csapata a D csoport első fordulójában Venezuelával meccselt a teltházas budaörsi sportcsarnokban, pontosabban inkább parádézott, hiszen a félidei kilencgólos különbséget a végére több, mint húszra tornázta fel, így 39-17-re nyert, és bezsebelte a két pontot.
Fazekas Nándor a Dodzsem 52-ben
Fazekas Nándor, a magyar kézilabda-válogatott volt kapusa, az MKB Veszprém játékosa volt Kovács "Kokó" István vendége a Dodzsem 52 című műsorban.
... 360 361 362 363 364 ...