További híreink

Elegáns búcsú hazai pályán
Remek védekezés mellett 42 góllal küldte haza a Fehérvárt az utolsó hazai mérkőzésen az MKB Veszprém KC II.
Chema megsérült
A tegnapi mérkőzés elején egy betörés után Chema megsérült, de rövid ápolás után folytatta a meccset. Pár perc múlva jelezte, hogy nem tudja folytatni a találkozót, s a csere után már nem is tért vissza a pályára.
Szoros első, gála második félidő
Szombaton rendezték a bajnoki döntő első, és a szezon utolsó mérkőzését Veszprémben, ahol a hazaiak sima győzelmet arattak a bajnoki döntő első meccsén. A vendégeknél Vadkerti, míg a hazaiaknál Alilovic hiányzott a szokásos keretből sérülés miatt.
Momir Ilic 3 évet írt alá
Immár hivatalossá vált, amit már egy ideje rebesgettek a szurkolók: az MKB Veszprém KC hivatalosan is bemutatta Momir Ilict a sajtónak. A Kielből június végén érkező balátlövő a 13-as mezben fog majd játszani.
Címvédés vagy trónfosztás?
Szombaton, május 18-án rendezik a magyar férfi kézilabda bajnokság döntőjének első mérkőzését, a Veszprém-Szeged párharc két győztes meccsig tart. Az első összecsapásnak a Veszprém Aréna ad otthont, kedden rendezik a visszavágót a Szegedi Sportcsarnokban.
Egykori csapattársakkal búcsúzik Csárli
Június 9-én, vasárnap 16:30-kor egy világválogatott elleni gálamérkőzéssel búcsúztatja az MKB Veszprém KC a szezont, és fennállásának egyik legjobb játékosát, Carlos Perezt.
Elveszett a veretlenség
A megyei első osztályú bajnokságot már biztosan megnyerő VESC férfi kézilabdázói nagy csatában, egyetlen góllal kaptak ki Nemesvámoson.
Fiatal norvég játékost tesztel az MKB
Hétfőtől szerdáig érkezett Veszprémbe próbajátékra a 21 éves norvég irányító Christian O'Sullivan, aki a norvég bajnokság alapszakaszában harmadik helyen végzett BSK/NIF játékosa.
Karl Erik Böhn a decemberi vb-n térhet vissza
A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya fokozatosan gyógyul, és a decemberi, szerbiai világbajnokságon térhet vissza a csapathoz Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke szerint.
Tarolt az M1 a sporthétvégén
Kiemelkedő nézettséget hoztak az M1-en az elmúlt hétvége sporteseményei, a Forma-1-es Spanyol Nagydíj, a szegedi kajak-kenu Világkupa-verseny és a Győr női kézilabdacsapatának Bajnokok Ligája-győzelme.
... 370 371 372 373 374 ...