További híreink

ÖtKARikás játékok - 4. nap
Az egyetemi olimpia első hetének utolsó napját rendezték csütörtökön, feléhez érkezett tehát a rendezvény.
ÖtKARikás játékok – 3.nap
Az egyik legsűrűbb napon vannak túl az egyetem sportszerető polgárai, a szerdai napon hét sportág küzdelmeit rendezték.
Kedd: labdajátékok és póker
Az ötKARikás játékok második napjának történéseit képekben foglaljuk össze, hamarosan felkerülnek az első eredmények is.
ÖtKARikás Játékok - áttekintés
A sűrű és változatos programokat nehéz fejben tartani, ezért összegyűjtöttük őket egybe. A legaktívabb sportolóknak komoly szervezőmunkát igényel összehozni, hogy minél több sportág küzdelmein részt tudjanak venni. Szerencsére a szervezők a lehetőségeikhez mérten rugalmasak.
Egyetemi olimpia hatodszor
Két héten keresztül mintegy 20 sportágban mérik össze tudásukat a Pannon Egyetem hallgatói, oktatói és dolgozói. Az egyes versenyszámok dobogós helyezettjei mellett a legsportosabb női illetve férfi hallgató címért is folyik a küzdelem, és megválasztják a legeredményesebb szakot és kart is.
Ismét győzött a Lizards
A veszprémiek a másodosztályban még nem játszottak a Neumann csapatával, ám a kontratámadásokra berendezkedő hazaiak ellen a fiúk megtalálták a réseket, így magabiztos győzelmet arattak.
Sportgálával ünnepeltek a Dózsások
A sporteseményen részt vettek az iskola jelenlegi diákjai, tanárai, a gyermekek szülei és számos meghívott vendég. A rendezvényt Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg.
Idegenben nyertek a Gyíkok
A floorball OB1/B alapszakaszának második fordulójában a Rudas csapatához, Dunaújvárosba látogattak a gyíkok. Az első bajnoki mérkőzésen alkalmazott egész pályás letámadás pozitív tapasztalatai alapján ezúttal is egyből ellenfelének rontott a Veszprém.
Sportos napot zárt a Műszaki Informatikai Kar
A "Programozzunk sportosan" elnevezésű rendezvény sportági palettáján helyet kapott a kispályás foci, a kosárlabda, a tollaslabda, az asztalitenisz, és a futás, a szellemi sportok kedvelői pedig sakkversenyen vehettek részt. A nevezéseket a kar nevéhez és profiljához híven e-mailben kellett leadni.
Fölényes győzelem floorballban
A mérkőzés előtt az volt a fő kérdés, hogy mennyire tudja felvenni a másodosztály iramát a bajai csapat, hiszen az előkészületi mérkőzések során több másodosztályú csapatot is le tudtak győzni.
... 14 15 16 17 18