További híreink

Két ezüstérem az Eplény Bike Fest-ről!
Május 31-én és június elsején a kerékpárosok vették birtokba a Síarénát, ugyanis itt rendezték meg az első Eplény Bike Fest-et, melynek keretein belül a szombati napon a Nyugat Maraton Kupa első állomásán, az I. Nelson Bike gyerekversenyen, míg vasárnap a Bikemag Kupán teljesítettek kerékpárosaink.
Szilvásvárad Maraton: Albert Katalin dobógón végzett!
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Specialized Szilvásvárad Maratont. Albert Katalin a középtáv master kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Eldobták volna „vértjeiket” a Vértesben
Már negyedik alkalommal rendezték meg a Vértes Maratont a Várgesztesi Villaparkban. Előzetesen még bizakodók voltak a VKE-Nelson kerékpárosai, ugyanis szombaton még száraz volt a pálya, teljesen járható, ám a verseny reggelének hajnalán leszakadt az eső, ami pár óra alatt teljesen feláztatta a nyomvonalat, és rémálommá tette a versenyt.
Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntő Veszprémben
Az év eleji területi diákolimpia sikerei után ismét versenyzési lehetőséget kapnak a gyerekek a királynék városában. Június 7-én Veszprémben rajtol a Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntője, ahova az ország minden tájáról várhatók indulók.
Ha május elseje, akkor Buda Maraton!
Immáron 12. alkalommal került megrendezésre az egyik legjobb és legnagyobb magyarországi verseny, ahol 6 VKE-Nelson versenyző állt rajthoz.
200 kilométeres bringás kihívás a Balaton-felvidéken
A Bakony 200 országúti kerékpáros teljesítménytúra május 11-én 21. alkalommal rajtol Veszprémből és különböző hosszúságú távokon kalauzol végig a Balaton-felvidék és a Bakony útjain.
Az eső és a sár volt a legnagyobb ellenfél
Szokásokhoz hűen a Paket SE megrendezte a tavaszköszöntő teljesítménytúra néven futó Palota Maratonra keresztelt versenyét.
Acélosan kezdtek a juniorok
Április első hétvégéjén Pétfürdőn, az Acél a Cél nevű szezonnyitó ranglista versenyen voltak érdekeltek a VKE-Nelson kerékpárosai.
Sikeres volt a Mountain Bike Diákolimpia
Óriási érdeklődéssel, flottul zajlott vasárnap Veszprémben a VKE-Nelson Területi Mountain Bike Diákolimpia. Az időjárás is a verseny 170 résztvevője mellé állt, ugyanis délután a város egyik felén jégeső volt, a helyszín mégis megúszta néhány sötétebb felhővel.
A Bakony legnagyobb bringás fesztiválja
Május 31 - június 1-jén újra beveszik a bringások az eplényi Bringarénát. A tavaly debütált Bikemag Eplény Kupa cross country verseny időpontjában ezúttal összesen négy kerékpáros és számos családi program várja az érdeklődőket.
... 5 6 7 8 9 ...