Szoros hazai visszavágóval búcsúzott a Veszprém
A veszprémiek hetedszer szerepeltek a regionális nemzetközi sorozatban, eddig minden alkalommal fináléba jutottak és ötször lettek bajnokok. A mostani szezonban nem kellett pályára lépniük a csoportkörben, csak a negyeddöntőben kapcsolódtak be a küzdelmekbe. A Bajnokok Ligája-negyeddöntős felnőtt csapatuk helyett - a sűrű versenynaptár miatt - az NB I/B-s junior együttesükkel álltak ki a párharcra, amelynek első találkozóján egy hete Belgrádban 39-24-re nyert a Partizan.
Az első mérkőzés nyitó perceihez hasonlóan a visszavágó is kiegyenlítetten indult, ám a hazaiak a vendégek támadásainak pontatlan befejezéseit kihasználva ezúttal hosszabban tartották a lépést a szerb élvonalban negyedik helyen álló riválissal. Kevés gól esett, a 19. percben 6-6-nál kért időt a Veszprém, a játékrész hajrájában azonban emberelőnyeit és a veszprémi kapuslehozatalokat is kihasználva négy góllal el tudott lépni a Partizan.
Képgaléria a cikk végén
A második félidőt kiválóan kezdte a magyar csapat: emberhátrányban és egyenlő létszámnál is jól támadott, egyéni villanásból is szerzett látványos gólt, így 14-14-nél alig tíz perc alatt utol is érte vendégét. Itt azonban megtorpanás következett, három találattal ellépett a Beograd, előnyéből a végjátékban két gólt meg is tudott őrizni.
Az első mérkőzésen kialakult 15 gólos különbség ledolgozására nem volt esélye a Veszprémnek, a visszavágót azonban szorossá tudta tenni.
Férfi SEHA Liga, negyeddöntő, visszavágó:
Telekom Veszprém-Partizan Beograd (szerb) 19-21 (8-12)
továbbjutott: a Partizan Beograd kettős győzelemmel, 60-43-as összesítéssel.
lövések/gólok: 39/19, illetve 36/21
gólok hétméteresből: 7/3, illetve 1/0
kiállítások: 10, illetve 10 perc