Új vezetőedző a VEHIR-VESC kispadján

Új vezetőedzővel vág neki az előttük álló idénynek a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. Tumpech Ádám az elmúlt években Jászberényben dolgozott másodedzőként, valamint az U20-as együttes trénereként.

– Korábban már dolgoztam vezetőedzőként is egy kisebb együttesnél, így van tapasztalatom, hogy miként is vágjunk neki az idénynek. Izgatottan várom a közös munkát, és a körülmények, valamint a klubnál uralkodó hangulat alapján abszolút bizakodó vagyok – nyilatkozta bemutatkozó interjújában Tumpech Ádám.


Szokolikné Kalmár Judit és Tumpech Ádám

A Veszprémi Egyetemi Sport Club együttese a negyedik helyen fejezte be az előző pontvadászatot. A 31 éves szakember pedig az új szezonban is szeretne hasonlóan eredményesen szerepelni csapatával.

– Természetesen lesznek változások a keretben, de próbálunk egy nagyjából ugyanolyan erős csapatot kialakítani, mint tavaly. Szeretnénk a dobogós helyezések környékén végezni, ehhez sok munkára lesz szükségünk, de készen állunk – tette hozzá Tumpech Ádám.

Az NB I-es gárda augusztus első napjaiban áll munkába, míg a bajnokság várhatóan októberben kezdődik majd.