A Veszprém 16 góllal győzött
A találkozót csapatunk kezdte jobban és az 5. percben már három találattal vezettünk. Egy technikai hibát azonban kihasználtak a vendégek és Bak góljával sikerült egyre zárkózniuk (6. perc 5-4). Vailupau harmadik találatával viszont gyorsan visszaállítottuk a háromgólos differenciát. A folytatásban Corrales több védést is bemutatott, amit ki is használtunk elöl, Ligetvári első gólja után már öt volt a különbség (12. perc 10-5). Ezt követően többször is hibáztunk támadásban, aminek következtében sikerült 10-8-ra feljönnie Horváth Attila csapatának. Időt is kért Momir Ilic, ami láthatóan segített, hiszen Descat büntetője után ismét öt góllal vezettünk. Támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, aminek meg is lett a gyümölcse és az első játékrész hajrájára fordulva már kilenc volt a két alakulat között (25. perc 18-9). Végül Biosca védése után Descat negyedik találatával alakult ki a 21-10-es félidei eredmény.
Fotó: Peka Roland/telekomveszprem.hu
A szünet után ott folytattuk, ahol abbahagytuk és Marguc két góljával már 23-10-re megléptünk. Innen sikerült visszaállítania a vendégeknek a félidei különbséget, azonban közelebb már nem tudtak zárkózni. Sőt, Ligetvári és Marguc találataival már tizenöt gól volt a differencia (43. perc 28-13). A mérkőzés hajrájára fordulva továbbra is magabiztosan vezettünk tizennégy találattal. Ezt követően felváltva potyogtak a gólok, így a különbség nem változott. A meccsen az utolsó szó csapatkapitányunké, Andreas Nilssoné volt, aki beállította a 37-21-es végeredményt.
Edzői nyilatkozatok
Horváth Attila: Gratulálok a Veszprémnek, nem is inkább a maiért, hanem a csütörtöki győzelmük miatt a Magdeburg ellen. Ez a mai egy kötelező volt nekik és sajnos egy kicsit könnyűvé is tettük, technikai hibákat vétettünk, ziccereket hagytunk ki. De persze voltak pozitív dolgaink is, amik tetszettek, ezért szeretnék gratulálni a PLER csapatának is.
Momir Ilic: Először is gratulálok a csapatomnak, hogy ennyire komolyan vették a mérkőzést. És köszönjük a PLER-nek a mai találkozót. Egy fantasztikus győzelem után Magdeburgból, egy hosszú útban megfáradva érkeztünk haza, ezért azt gondolom elégedett lehetek a maival. Jól védekeztünk, persze, néhány periódusban hibáztunk támadásban, kihagytunk ziccereket is. Ezzel nyilván nem voltam elégedett, de ahogy küzdöttek, ahogy megmutatták a srácok azt, hogy kik ők... azzal abszolút elégedett vagyok. A legjobbukat nyújtják, ezzel szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak, hogy ma itt voltak és buzdítottak minket. És szeretném őket hívni a csütörtöki mérkőzésünkre is, amikor is egy igazán erős ellenféllel játszunk, a Montpellierrel a Bajnokok Ligája második csoportkörében.
A pályán belülről
Filip Sunajko: Gratulálok a Veszprém csapatának, főleg a csütörtöki meccsük miatt, ma sok hibával játszottunk, voltak jó periódusok, ezt próbáljuk tovább vinni, készülünk a jövő hétre.
Ligetvári Patrik: Nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani ma, persze voltak hibáink, ahogy Momo is említette. Most a legfontosabb, hogy készülünk a Montpellier ellen, ez van fókuszban.
Telekom Veszprém - PLER-Budapest 37:21 (21:10)
Telekom Veszprém: Biosca, Corrales, Nagy – Omar 1, Descat 4, Sandell 2, Nilsson 8, Ligetvári 5, Marguc 4, Mahé 2, ElDeraa, Pechmalbec 4, Vailupau 4, Casado, Kosorotov 3
PLER-Budapest: Kránitz, Takács – Zobec 4, Strelnikov, Várszegi 2, Petrychenko 2, Tóth 1, Sunajko 3, Simotics, Szkokán, Ács 4, Bak 1, Javor, Holdosi, Fodor 4, Farkas
Kiállítások: 4 perc ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4 ill. 3/3