Parádés játékkal vették el a soproniak veretlenségét

Az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Veszprém Kosárlabda Klub a SMAFC 1860 Soproni Egyetem ellen a férfi kosárlabda NBI/B Zöld csoportjának hatodik fordulójában.

Takács, Prodanovic és Szabó szép kosaraival indított a Veszprém, miközben a másik oldalon csupán Schöll egy, majd két pontja érkezett. Csátaljay kosara után már csak egy pont volt a hazai előny. Ekkor Rosic blokkolt egy szépet, majd adott egy tetszetős gólpasszt Vargának. Csátaljay triplájával egyenlített a Sopron, de Rosic ezúttal a pontszerzésben jeleskedett. Schöll kettő plusz egy pontot érő játékával átvették a vezetést a vendégek, ám Szabó előbb egy ziccert dobott, majd egy parádés no-look gólpasszt osztott ki Takácsnak (6. perc: 14-11). Szabó folytatta a kosárszerzést és a szép passzok osztogatását, utóbbit Prodanovic egy jó büntetővel hálálta meg. Csátaljay triplája után Birkás büntetőzhetett és volt minkétszer pontos. Birkás robogott végig a pályán és adott gólpasszt Rosicnak. Schöll jó büntetői után kijött egész pályára védekezni a SMAFC, de Prodanovic egy középtávolival tovább növelte a veszprémi előnyt. Csátaljay egy jó büntetője után Szabó triplája zárta az első negyedet (10. perc: 26-17).

Rosic hármasával, majd Szeifert és Prodanovic dupláival kiválóan indította a VKK a második etapot. Parádés labdajáratás után Rosic újabb triplát jegyzett. Időt is kért a Sopron, hiszen 10-0-s szériát produkált a Veszprém (12. perc: 36-17). A megbeszélés után Csátaljay hármasával menekült a Sopron a húszpontos differencia közeléből, ám Rosic szép duplát jegyzett válaszként, majd nem sokkal később egy triplát is bevágott, ezzel húsz pont fölé tornászva a hazai előnyt, amit Prodanovic tovább is növelt aztán. Schöll tudott válaszolni a másik oldalon, de Rosic bevágta a negyedik hármasát is. Birkás duplájára Tóth egy hármassal felelt, de Prodanovic is jeleskedett erre ebben a műfajban, majd egy leindítás végén Szabó ziccerezett (18. perc: 53-25). Schöll két pontjára Madár hárommal reagált. Schöll kettő plusz egy pontot szerzett, de a félidő utolsó támadását a Veszprém vezethette. Madárral szemben hárompontosdobás közben szabálytalankodtak ekkor, ő pedig mindegyik büntetőjét értékesítette (20. perc: 59-30).


Fotó: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu

A harmadik tíz perc Rátvay és Madár tripláival vette kezdetét, majd Tóth két pontja ellenében Varga hármat szerzett, ezzel elérve a harmincpontos különbséget. Ezután Schöll és Madár is két-két pontot jegyzett. Schöll és Rátvay duplái után Rosic újra egy hármassal vétette magát észre. Schöll szép zsákolással, Rosic pedig egy visszapöcizett támadólepattanóval jelentkezett. Rátvay kétszer két pontja után Alex Geddes időt kért (25. perc: 72-47). A megbeszélés után Prodanovic vágott be egy triplát, míg a másik oldalon Kalincsák egy duplával jelentkezett. Pár akcióval később Prodanovic ziccerezett Szabó passza után, de Kovács is betalált a palánk alól. Soós és Takács triplái váltották egymást, amely után több kosár már nem esett ebben a negyedben (30. perc: 80-54).

A zárófelvonás az ex-veszprémi Kalincsák hármasával indult, majd Szabó dobott be két büntetőt. Nem sokkal később Takács is mehetett a vonalra Madár parádés passza után. Egy pontot szerzett, de a támadólepattanóját összeszedte, az akció végén pedig Szabó talált be kintről (35. perc: 86-57). Birkás triplájával és duplájával már jóval harminc pont fölött volt a különbség. Mándity egy jó büntetője és triplája után Birkás szerzett labdát és dobta be a ziccert. Kalincsák egy jó büntetője után, egy szép összjáték végén Prodanovic talált be. A veszprémiek továbbra is remekül védekeztek, nem ismertek elveszett labdát, Szeifert pedig faulttal együtt is betalált, majd a vonalról is pontosan célzott. A találkozó végén mindenki játéklehetőséget kapott a hazaiaktól, miközben Tóth és Mándity kosaraival igyekezte kozmetikázni az eredményt a SMAFC. Hipságh triplája jelentette a összecsapás az utolsó találatát (98-69).

Nyilatkozatok

Alex Geddes, a Veszprém vezetőedzője: „Nagyon örülünk a győzelemnek, fantasztikus eredményt értünk el, de a teljesítmény az, ami igazán lényeges. Erre lehet építeni. A vereségeink idején is arról beszéltünk, hogy érezzük az előrelépést, de így, tudjuk ezt igaztán élvezni, hogy mindez a fejlődés győzelemmel is párosul. Mostantól a Győr elleni Hepp Kupa mérkőzésre koncentrálunk. Bízom benne, hogy erre a mai sikerre tudunk majd tovább építkezni. Alapvetően a fő motivációink és ennek az egész klubnak a kultúrája is a minőségi teljesítményen alapszik. Ez hajt minket elsősorban és nem az eredményjelző látható számok. Éppen ezért vagyunk ma boldogok.”

Farkas Dávid, a SMAFC vezetőedzője: „Gratulálok a hazai csapatnak, teljesen megérdemelten nyertek. A saját játékosaimra nem tudok haragudni, hiszen az első öt mérkőzésünket megnyertük. Ez a mai meccs tipikusan olyan volt, amikor a hazaiaknak minden bejött, nekünk pedig gyakorlatilag semmi. Zaklatott hetünk volt, én is és a csapat tagjai közül is sokan betegek voltak, így aztán nem is tudtunk rendesen edzeni. A mai volt az első alkalom, hogy találkoztunk öt-öt elleni játékkal. Ez úgy gondolom vissza is köszönt, szinte teljesen lebénultunk támadásban. A félidei szünetben azt kértem a fiúktól, hogy legyen tartásunk. Ez úgy gondolom, hogy teljesült. További sok sikert kívánok a veszprémieknek. Nekünk pedig nincs okunk lógatni az orrunkat, hiszen továbbra is második helyen állunk a tabellán.”

Férfi kosárlabda, NB I/B Zöld csoport, alapszakasz 6. forduló
Veszprém Kosárlabda Klub - SMAFC 1860 Soproni Egyetem 98-69 (26-17, 33-13, 21-24, 18-15)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 150 néző
Játékvezetők: Jankovics Viktor Zsolt, Bagi Bálint és Tóth Kitti

Veszprém: Szabó 16/6, Varga 5/3, Rosic 23/15, Prodanovic 19/6, Takács 8/3. Cserék: Scheff, Pungur, Madár 11/6, Szeifert 5, Ráskai, Birkás 11/3. Edző: Alex Geddes

SMAFC: Tóth 7/3, Rátvay 7/3, Csátaljay 14/9, Schöll 21, Bakk. Cserék: Soós 3/3, Kovács 2, Mándity 6/3, Kalincsák 6/3, Bőhm, Hipságh 3/3. Edző: Farkas Dávid