Megtette az első lépést a VEHIR-VESC
A találkozó első pontját a vendégek szerezték, majd Debora Araújonak köszönhetően átvették a vezetést a veszprémiek. A gödöllőiek az időkérésük után ismét előrébb jártak, majd 8:8 után újfent a hazaiak pillanatai következtek. 16:9-nél már héttel vezettek Tumpech Ádám tanítványai, de a hajrára kanyarodva elkezdett fogyni az előnyük. A szorult helyzetből azonban a VESC jött ki jobban, ami szettgyőzelmet ért számukra (1-0, 25:20).
A második játszmát már a hazaiak kezdték jobban, és szép lassan egyre nagyobb előnyre tettek szert Sólyomvári Evelinék. 16:11 után zsinórban három pontot szerzett a Gödöllő, a vendégek zárkózási kísérlete itt azonban megrekedt, és ismét a házigazdák pillanatai következtek. Kiss Emese pontjai után 7 játszmalabdához jutott a VESC, amely már nem bizonyult megoldhatatlan feladatnak a vendéglátók számára. (2-0, 25:20).
A harmadik felvonásra is a bakonyiak maradtak lendületben. A Gödöllő hiába zárkózott fel többször is 1 pontra, a fontos pillanatokban rendre rossz megoldást választottak, miközben Charlotte Richardsék köszönték szépen és éltek is a felkínálkozó lehetőségekkel.
A VEHIR-VESC a mostani győzelmével kétpontos előnyre tett szert a GRC-vel szemben, így saját kezükben van a sorsuk a négy közé jutásért folytatott harcban. Ehhez azonban vasárnap 16 órától győzni kell a listavezető Vasas ellen.
Tumpech Ádám: A játékosaim a mai napon arról tettek tanúbizonyságot, hogy a végletekig hisznek abban, hogy a legjobb négy között van a helyük. Ha ilyen magas arányban betartjuk a taktikai utasításokat, és a ki nem kényszerített hibákat az első két szett szintjén tartjuk, bárkit megverhetünk ebben a bajnokságban. Vasárnapig kijavítjuk a ma elkövetett hibáinkat, és mindent beleadunk, hogy az utolsó mérkőzésen elérjük a szezon elején kitűzött célunkat.
VEHIR-VESC - Gödöllői RC 3:0 (20, 21, 19)
Veszprém, 66 néző. Vezette: Horváth, Nagy.
VESC: Deli 1, Araújo 17, Kiss 7, Sólyomvári 9, Richards 13, Bozsó 6. Csere: Bődi (liberó). Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor.
GRC: Kökény 12, Kovács 4, Boros 5, Halla 4, Nagy V. 13, Sólyom 2. Csere: Szerencsés, Maurer (liberók), Tóth 2, Máthé-Barabássy, Sorompó, Borsos. Vezetőedző: Szalay Attila. Másodedző: Wirnhardt Bence.