Becsületes küzdelem a Balatonfüred ellen
A tavaszi szezonban, bár többször is közel álltunk hozzá, eddig még nem sikerült pontot szerezni, ezen szerettünk volna változtatni. Ennek fényében kezdtük a találkozót egy 3-0-s sorozattal (5. perc 3-0). A vendégek 5 perc után szerezték csak az első góljukat, meg még kettőt zsinórban, és így ki is egyenlítettek. Nem hagytuk magunkat, újabb három gólunkra nem tudott válaszolni az ellenfél, időt is kértek (11. perc 7-4). Ők sem adták fel egykönnyen, de főleg a hibáinkból élve, újra utolértek minket (16. perc 8-8).
Ezt követően közel öt percig nem találtunk be a fürediek hálójába, miközben ez a túloldalon háromszor is sikerült. A 21. percben először tettek szert két gólos előnyre (21. perc 9-11). Igyekeztünk tapadni rájuk. Djukic bombázott a Bőszt váltó Andó kapujába, majd beállónk, Grünfelder Péter is megszerezte az első gólját. A hibáink ellenére szoros maradt az állás (25. perc 11-13).
A félidő hajrája igen mozgalmasra sikerült. Bóka labdaeladásunkból szerzett üres kapus gólt, amit újabb vendég találat követett (27. perc 11-15). Azonnal megvolt rá a válaszunk, nem engedtük, hogy még nagyobb legyen a fórjuk. Khaled büntetőből volt eredményes, majd újabb Grünfelder góllal lefeleztük a hátrányunkat a 30. percre fordulva. Gödör Bence utolsó másodpercben még egy időntúli szabaddobást kivédett, így maradt is az eredmény a szünetre (30. perc 14-16).
Fotó: Baumann Béla
Két vendég góllal indult a második játékrész, nálunk Preszter Ákos talált be először (33. perc 15-18).
Egyre több hiba csúszott a játékunkba, labda eladások és rontott lövések követték egymást. Annak ellenére, hogy a kapunkban a Gödör Bencét váltó Balogh Tibor több remek védést is bemutatott, a 41. percre a meccsen az eddigi legnagyobb különbség alakult ki a fürediek javára (41. perc 16-22). Tarabochia büntetőt értékesített, ezzel szakadt meg a közel hat perces gólcsendünk. Balogh Tibire továbbra se lehetett panasz, hárításaival, valamint beállóink, Szrnka Levente és Grünfelder Péter találataival újra közelebb kerültünk (45. perc 19-22).
Nagyon akartunk a pályán, mindent megtettünk amit tudtunk, csapatként harcoltunk a sikerért. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy hiába ment el ismét néggyel az ellenfél, az sem vetette vissza a csapat küzdeni akarását (50. perc 21-25).
Nourelden duplázott és Grünfelder megint hozzátett egyet, most az ő labdája landolt az üres kapuba (53. perc 25-26).
Az utolsó percben Djukic bombája után is volt reményünk a pontszerzésre (60. perc 28-29).
Tudta ezt a Balatonfüred is, időt kértek. Végül ők szerezték meg a győzelmet jelentő gólt (60. perc 28-30).
A lefújást követően megválasztották a találkozó legjobb hazai játékosát, aki ezúttal Grünfelder Péter lett. Beállónk méltán érdemelte ki a címet, a kiváló védekező munkája mellett, mind a négy lövését gólra váltotta.
Balogh Tibor: – Nagyon örülök, hogy egy ilyen kiélezett mérkőzést tudtunk játszani a Balatonfüred csapatával. Azt gondolom, hogy egész mérkőzésen látszott rajtunk, hogy nagyon akarjuk ezt a győzelmet, küzdöttünk végig. Mínusz 6 gólnál sem adtuk fel, visszajöttünk a mérkőzésbe a második félidőben, és egy kiélezett végjátékban sajnos magabiztosabb volt az ellenfél csapata. Ha minden meccsen tudnánk így játszani, akkor teljesen más helyen állnánk a tabellán. Folytatjuk a munkát, és továbbra is minden meccsen megteszünk mindent a győzelem érdekében.
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Balatonfüredi KSE 28-30 (14-16)
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 7/20, Mojsilov M. (K), Gödör B. (K) 4/19, Nourelden K. 7, Grünfelder P. 4, Preszter Á.1, Farkas M., Pulay G .1, Tarabochia M. 7, Kristóf M., Fazekas M., Szuharev L., Szrnka L. 1, Vetési B., Djukic B. 7
Vezetőedző: Danyi Gábor
Balatonfüredi KSE: Bősz D. (K) 3/14, Andó A. (K) 3/18, Kemény L., Sretenovic S. 2, Varga M., Bóka B. 3, Szmetán M. 4, Németh B. 2, Szőllősi B. 5, Sikosek P., Dénes J., Kljun T. 4, Malinovic D. 1, Hornyák P. 5, Szűcs B. 4
Vezetőedző: György László
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
Kiállítások: 4 perc, ill. 4 perc