Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém
A futsal NB I felsőházi rájátszásában öt verséggel rajtoló Veszprém a legutóbbi fordulóban végre megszerezte első győzelmét. A bakonyiak kitűnő teljesítményt nyújtva verték és három pontra megközelítették a nyíregyháziakat, így megőrizték esélyüket a negyedik helyre, s a bronzpárharcban való részvételre. Ehhez a hetedik forduló hétfői találkozóján győzniük kellett a hatodik helyezett DEAC vendéglátójaként.
Dorogi 3. percben lőtt kapufája adta meg a meccs alaphangját, noha a folytatásban inkább a mezőnyjáték dominált, kevés lehetőséget láthatott a Március 15. utcai sportcsarnok közönsége. A 9. minutumban Tatai került helyzetbe, de a középre tartó, erőtlen lövését könnyedén felszedte Faragó Ádám.
A vendégek játszottak veszélyesebben, Berecz járt a legközelebb a gólszerzéshez, de Spandler kifogott rajta. A túloldalon Faragó előbb Fellembek, majd Gavrilovics kísérletét is hatástalanította.
A 12. percben góllá érett a debreceni fölény: Siska bal oldali beadását Magyar közvetlen közelről a hálóba vágta (0-1).
Kis híján meg is duplázták fórjukat a hajdúságiak, Thiago lökete utána a kapufa segítette ki a mieinket. Kettővel később ismét a brazil légiós került helyzetbe, ezúttal Spandler hárított.
A hajrába fordulva Gerencsér ugrott ki remek ütemben, de a kapu mellé durrantott. Már csak tizenhárom másodperc volt hátra a játékrészből, amikor Fellembek és Tatai kényszerítőzése után utóbbi a kapuba bombázott (1-1).
Tál Dominik/vehir.hu
A második felvonás elején sérülés miatt kivált a vendégek egyik legjobbja, Thiago, akit társai támogattak le a pályáról.
A 25. percben a cívis városiak végezhettek el szabadrúgást. Faragó Lajos lövésébe Nagy Bence ért bele, így a hálóba pattant a játékszer (1-2).
A feszültség sem hiányzott a meccsből. Tatai és Nagy kakaskodása után kisebb tömegjelenet alakult ki, aztán gyorsan megnyugodtak a felek.
A 27. minutumban ismét Tatai hívta fel magára a figyelmet, miután az oldalvonalról, tizenöt méterre a kaputól a felső lécre lőtte a labdát. A másik térfélen pedig Vass talált kapufát.
Az 1. FCV egyre nagyobb nyomás alá helyezte ellenfelét. Csak úgy záporoztak a lövések Faragó Ádám kapujára, ám a hálóőr bravúrt bravúrra halmozott.
Héttel a lefújás előtt öt a négy elleni játékra váltott a Fehér-csapat, de továbbra sem sikerült feltörni a debreceni reteszt. Sőt, egy szerencsés góllal Tihanyi Csaba alakulata növelte tovább az előnyét, miután egy szögletet követően Bencsiken megpattanva a hálóban landolt a labda (1-3).
A végjáték is izgalmasan alakult, előbb Faragó Lajos találta el ismét a kapufát, negyvenöt másodperccel a vége előtt pedig Gavrilovics csapott le a vendégek eladott labdájára és használta ki a kínálkozó lehetőséget (2-3).
Az utolsó másodpercben is ott volt az egyenlítési lehetőség a mieink előtt, Fellembek távoli lövése már átcsorgott Faragó Ádám lábai köztt, mégis védeni tudott a portás.
A Veszprém tehát kikapott és a visszacsúszott a tabella hatodik, utolsó helyére. Három fordulóval a végelszámolás előtt távol került az éremszerzés lehetőségétől a gárda.
Edzői értékelés
Fehér Zsolt: – Nagyon sajnálom, hogy így végződött a mérkőzés, mert nagyon sokat dolgoztunk, hogy itthon tartsuk a három pontot. Faragó Ádám szenzációsan védett, ő tartotta meccsben a csapatát. Sajnos emellett olyan gólokat kaptunk, amiket minden nem gyakorlunk. A szezonból hátralévő meccseken mindenki bizonyíthatja, hogy idevaló.
Tihanyi Csaba: – Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen bár sok sebből vérzünk, kitették szívüket-lelküket. Igazságosnak érzem a győzelmünket, hiszen a legfontosabb tényező terén jobban teljesítettünk: eggyel több gólt lőttünk.
Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 7. forduló:
1. FC Veszprém–DEAC 2-3 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Zimonyi (Kiss G., Nyekita)
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Molnár R., Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Faragó Á. – Faragó L., Berecz, Vass O., Nagy B.
Csere: Nyerges (kapus), Szatmári, Siska, Varga Z., Tóth B., Thiago, Tóth Cs., Magyar, Komádi
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Tatai (20.), Gavrilovics (40.), ill. Magyar (12.), Nagy B. (25.) Bencsik (35. – öngól)