Ezüstérmes a Magyar Kupában az 1. FC Veszprém

A férfi futsal Magyar Kupa vasárnapi döntőjében a Veszprém egy félidőn keresztül tudta tartani a lépést a Haladással, a második felvonásban aztán érvényesítette a papírformát a címvédő, amely 3-0-s sikerével aranyérmes lett.

Dávid és Góliát csatáját láthattuk a férfi futsal Magyar Kupa vasárnapi, budapesti döntőjében: az elmúlt két kiírást egyaránt megnyerő, a honi mezőny legerősebb keretével rendelkező Haladás abszolút favoritként várta a 2021-es győztes, tehetséges fiataljaira építő Veszprém elleni aranycsatát.

A szombati elődöntőben a Berettyóújfalut kiejtő Haladás kezdte aktívabban a vasárnap délutáni összecsapást. Dróth két lövést is megeresztett Spandler kapujára, de mindkétszer könnyedén védett a veszprémi portás. Nem sokkal később Henriqe mutatott be szép cseleket, majd a kapu fölé emelt.

A fináléba kerülésért a Maglódot kiütő bakonyiak keményen, szervezetten védekeztek. A félidő derekánál jegyezhettük fel az első lehetőségüket: Lux éles szögből tüzelt, Alasztics hárított. Gyorsan jött a válasz: előbb Luiggi, aztán Hajmási próbálkozott, Spandler mindkétszer a helyén volt.

Fehér Zsolt kért időt, aki azt kérte, tanítványai tartsák az addigi fegyelmezett védekezésüket. Együttese elsősorban kontrákkal operált, Dorogi pedig kétszer is veszélyeztett ebből. Elsőre Vas vágta ki a játékszert a lövése után, másodjára pedig Alasztics hárított.

A hajrában aztán le kellett cserélni a Haladás válogatott hálóőrét, miután Molnár Dániellel szemben elszenvedett egy kőkemény ütközést. Ez volt az első felvonás utolsó említésre méltó jelenete. Izgalmas, jó iramú játékot láthatott a publikum, gólt azonban nem.


Fotó: 1. FCV/Facebook

Nagy elánnal kezdte a második félidőt a címvédő, amely a 22. percben meg is szerezte a vezetést: Dróth remek ütemű átadása után Vatamaniuc-Bartha zúdította a hálóba a labdát (1-0).

Aztán meg is duplázta fórját Felipe Conde legénysége. Vas bal oldali beadása után több lábon is megpattant a labda, a lecsorgóra pedig Rutai csapott le és lőtt közelről a hálóba (2-0).

A meccs háromnegyedéhez közeledve öt a négy elleni játékra váltottak a bakonyiak, de így is meggyűlt a bajuk a labdatartással.

A 31. minutumban Vas találta el a kapufát, ahonnan kifelé perdült a játékszer. Eggyel később Henrique szép csel ment el a jobb oldalon, Dróthoz passzolt, aki nyolc méterről a kapufa érintésével hatalmas bombát vágott (3-0).

Az 1. FCV a hajrában is dicséretesen küzdött, Tatai kétszer is védésre kényszerítette Homlok kapust, de már nem sikerült szépíteni.

A Haladás sorozatban harmadszor, összesen ötödször nyerte meg a Magyar Kupát. A Veszprém fényesen csillogó ezüsttel zárta a hétvégét.

Fehér Zsolt: – Nagy erőket mozgósítottunk, hogy elhódítsuk a Magyar Kupát, de sajnos nem sikerült. Elkerülhető gólokat kaptunk az első felvonás elején, amitől mentálisan „beestünk”. Igaz, összességében kevés gólszerzési lehetőségünk volt, teljesen megérdemelten nyertek a szombathelyiek. Ezzel együtt is büszke vagyok a játékosaimra, hiszen egy félidőn át is kevés csapat tudja nullán tartani a Haladást. A végén ki kellett támadnunk, de a Hali eldugta a labdát és kihúzta a hátralévő időt. Egyedülállóak vagyunk a magyar mezőnyben azzal, hogy ilyen fiatal csapattal szerepelünk. Bízom benne, hogy a fiúk erőt tudnak meríteni ebből a hétvégéből és mindig itt akarnak majd lenni a négyes döntőben.

Férfi futsal Magyar Kupa, döntő:
Haladás VSE–1. FC Veszprém 3-0 (0-0)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont. Vezette: Kovács G.
Haladás: Alasztics – Dróth, Henrique, Vatamaniuc-Bartha, Hadházi
Csere: Homlok (kapus), Szalmás, Luiggi, Knizs, Hajmási, Sipos, Körmendy, Vas, Rutai
Vezetőedző: Felipe Conde
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Kártik, Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Vatamaniuc-Bartha (22.), Rutai (23.), Dróth (32.)