Tíz másodpercen múlt a bravúr
A futsal élvonal felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában az ötödik hely megszerzésének reményében utazott Kecskemétre a Veszprém, amely idén tehát nem játszhat éremért. Az alföldiek eközben a második helyük megtartásáért, vagyis történetük első döntős szereplésért szálltak harcba.
A hazaiak kezdték aktívabban a találkozót, de csak néhány veszélytelen távoli próbálkozásig jutottak. Bátor húzás Fehér Zsolttól: csapata már az 5. percben öt a négy elleni játékra váltott, igaz, ebből sem alakult ki igazán nagy lehetőség.
Kisvártatva Spandler zárta jól a szöget Kajtár rövidbe tartó löketénél, a túloldalon pedig Rigó hárított Tatai kísérlete után. A játékrész felénél Tomics húzta meg Bognár Patrik mellett, majd lőtt, de Spandler ismét hárított.
A veszprémiek ismét vészkapussal rohamoztak, de labdát vesztettek, Gerencsér azonban visszaért és estében is védeni tudott. Öttel a szünet aztán már eredményességgel is párosult a vendégek merészsége: Lux beadására Gerencsér érkezett jó ütemben és durrantott a hálóba (0-1).
Több gólt már nem láthattunk a szünetig, némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten a mieink várhatták előnnyel a második felvonást.
Tál Dominik/vehir.hu (fotó: archív)
A pihenő után viszont nem a vendégek elképzelései szerint folytatódott a játék. Egy perc sem telt el, amikor Suscsák a veszprémi hatoson belül letarolta Tatait, majd Spandler belépője nyomán a „sértett” is földre került. Előbb néma maradt, utóbb megszólalt a síp, büntetőt lőhetett a Kecskemét. Az exveszprémi Bencsik Roland állt a labda mögé, aki a jobbra mozduló Spandler mellett a bal felsőbe bikázott.
Még mindig csak a 22. minutumban jártunk, amikor Suscsák befordult Gavrilovics mellett és védhetetlenül kilőtte a bal felső sarkot (2-1).
Újra előhúzta tarsolyából az emberelőnyös játékot Fehér mester, ezúttal Gavrilovics kényszerült megmutatni, hogy hálóőrként sem lenne ügyetlen.
A folytatásban a döntőbe igyekvő rivális játszott veszélyesebben, mégis az FCV talált be: egy gyors kontra végén Bognár Patrik emelt okosan a hálóba (2-2).
A Bács-Kiskun vármegyeiek mindent bedobtak a vezetésért, de Spandler eszén több ízben sem tudtak túljárni. A véghajrában aztán ők is levitték kapusukat, ami tíz másodperccel a vége előtt eredményre is vezetett. Suscsák döntötte el a három pont sorsát (3-2), s lőtte be csapatát a Haladás elleni fináléba. A bronzéremért a Berettyóújfalu és a Nyíregyháza csatázhat, a DEAC az ötödik, a Veszprém a hatodik helyen zárta az idényt.
Az 1. FCV a hétvégén a Magyar Kupa budapesti négyes döntőjében javíthat.
Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló:
SG Kecskemét Futsal–1. FC Veszprém 3-2 (0-1)
Kecskemét, vezette: Juhász (Apkó, Muhari)
Kecskemét: Rigó – Bíró, Pál, Suscsák, Tomics
Csere: Krajcsi (kapus), Lehotai, Hajnal, Gondi, Bencsik R., Kajtár, Haász, Fekete M., Szabó J.
Vezetőedző: Marko Gavrilovics
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gavrilovics, Lux
Csere: Őri (kapus), Bognár P., Ábrahám, Bognár M., Fellembek, Gerencsér
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Bencsik R. (21. – büntetőből), Suscsák (22., 40.), ill. Gerencsér (15.), Bognár P. (29.)