A Veszprém hivatalosan is bemutatta Xavi Pascualt
"Az elmúlt két hétben többször egyeztettünk. Minden kivizsgálás azt mutatta, hogy az egészségi állapota teljesen rendben van, ezért teljes erőbedobással tudja folytatni a munkát, amit nagy motivációval vár" - mondta a játékosként spanyol színekben világ- és Európa-bajnok Sterbikről a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Bartha Csaba.
A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója hozzátette, az új vezetőedző, a spanyol Xavier Pascual Fuertes - aki maga is kapus volt - jól ismeri Sterbiket.
Sterbiknek április 30-án volt szívrohama, amelynek következtében több mint egy hetet kellett kórházban töltenie.
Bartha hangsúlyozta, az új szakmai stábot természetesen Pascual kérésének megfelelően alakították ki. Az új másodedző Antonio García Guerrero, aki 2008 és 2014 között a BM Granollers vezetőedzőjeként tevékenykedett, majd a francia Toulouse trénere volt. Korábban másodedzőként segítette Jordi Ribera munkáját a spanyol válogatottnál, amellyel 2018-ban Európa-bajnokságot nyert.
Az erőnléti edző Kőrösi Péter, a két videoelemző Remport Csaba és Ivan Pascual García - a vezetőedző fia - lett. Az utánpótlás szakmai igazgató pozíció megszűnt az akadémián, ezt a területet is Nagy László sportigazgató felügyeli.
"Nem csak egy eredményekben mérve kiváló szakember, hanem kiváló ember és kiváló kolléga is" - mondta Pascualról a vezérigazgató.
Hozzátette, a spanyol szakvezetőnek komoly rálátása van az edzéselméletre, az edzésmódszertanra, ami azért is nagyon fontos, mert a mérések, a statisztikák és egyéb kiegészítő információk nagyon sokat jelentenek a mai modern kézilabdában.
Fotó: Peka Roland/handballveszprem.hu
"Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos klub vezetőedzője lehetek. Tele vagyok ambícióval, ezt szeretném majd a pályán, munka közben is megmutatni" - nyilatkozta Pascual.
Hozzátette, tisztában van vele, hogy milyen nehéz feladat a Veszprém edzőjének lenni, de készen áll, hogy sikeresek tudjanak lenni. Leszögezte, a pályán és a pályán kívül is igyekeznek mindent megtenni a sikerért.
"Egy dologra vállalok garanciát: rengeteget fogunk dolgozni. Ennek remélhetőleg az lesz az eredménye, amit szeretnénk, és amire Veszprémben évek óta várnak. Szeretném, hogy az emberek büszkék legyenek erre a csapatra" - szögezte le.
Pascual elárulta, igyekszik és törekszik megtanulni magyarul, de nagyon nehéznek tartja a nyelvet.
Nagy László sportigazgató – aki a Pascual-időszak első csapatkapitánya volt Barcelonában – úgy fogalmazott, nagy dolog a Veszprém életében, hogy a csapatnak ilyen kaliberű edzője lett.
Mint mondta, az új szakmai stáb augusztus 1-én kezdi a munkát hiányos játékosállománnyal. Az olimpián szereplő kézilabdázók a játékokat követően egy hét pihenőt kapnak, utána teljes csapattal készülhetnek a bakonyiak.
A csapat augusztus 20-án a cseh Dukla Prahát fogadja edzőmérkőzésen, majd Halléba utazik, ahol a francia HBC Nantes-tal, a német Füchse Berlinnel és Imre Bence új együttesével, a THW Kiellel szerepel felkészülési tornán. A következő tornára a bosnyák Dobojban kerül sor, ahol a Tatabánya is pályára lép majd.
Nagy László hangsúlyozta, még minimum egy játékosra szükségük lesz.
„Dolgozunk rajta, folynak a tárgyalások menedzserekkel, játékosokkal” – fűzte hozzá. A sajtóhírekben arról lehetett olvasni, hogy a horvát Luka Cindric követheti Pascualt Veszprémbe.
A klub június 14-én jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg - a csapatot az előző három idényben irányító - Momir Ilic vezetőedző és segítője, Gulyás Péter szerződését, majd múlt szerdán hozták nyilvánosságra, hogy Pascual lesz az új szakvezető, akinek négy évre szól a megállapodása.
Az 56 éves Pascual 2009 és 2021 között a Barcelona szakvezetőjeként - számos egyéb trófea mellett - a Bajnokok Ligáját háromszor, a klubvilágbajnokságot ötször, a spanyol bajnokságot 11-szer nyerte meg. Az elmúlt három idényben a Dinamo Bucuresti vezetőedzőjeként három bajnoki cím és két Román Kupa-győzelem, illetve egy Európa-liga negyedik helyezés volt a mérlege.