Visszavágott a Kanizsa

Az Nyugati Csoport csúcsrangadóján magabiztos győzelmet aratott a Kanizsa a VESC felett, törlesztette az őszi vereséget.

A Nyugati csoport csúcsrangadóját nagy érdeklődés kísérte, szépen megtelt szurkolókkal a lelátó a tabella első két helyén álló csapat találkozójára, pláne hogy a kanizsaiak egyetlen őszi vereségüket éppen Veszprémben szenvedték el.

A várakozásnak megfelelően, szoros küzdelmet hozott az első negyed, mely minimális hazai előnnyel zárult. A következő etapban felpörgette a játékot a gépgyári gárda, Hoffmann korlátlan úr volt a palánkok alatt, a lepattanók megszerzésében és a pontgyártásban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtott. A mezőnyben Beák és Balogh is felnőtt a feladathoz, így a 19. percben már két számjegyű volt a vendéglátók előnye (44-33).

Fordulás után továbbra is jól védekeztek a folyamatosan cserélő hazaiak, ám a két csapat közötti különbség nem nőtt számottevően, mert a támadások befejezésébe többször is hibák csúsztak (30.p.: 62-52). A záró negyedben kidomborodott, hogy Kovács Nándor edző kispadja nem csak hosszabb, de minőségibb is, így egy-kettőre húszpontos vezetésnek tapsolhaott a lelkes publikum (36.p.: 78-58). Igazi örömjáték folyt a pályán, s a kanizsaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek, hálás közönségük vastapsával kísérve.

Kanizsa KK DKG-EAST - Veszprémi Egyetemi SC 87 - 65 (18-17, 31-23, 15-12, 23-13)

Nagykanizsa, 400 néző, vezette: Török R., Németh S., Dombay.

Kanizsa KK DKG-EAST: Bausz, Balogh 9/3, Beák 21/9, Hoffmann 22/3, Zsámár 2. Csere: Neal 26/3, Bus, Tóth 2, Czigler, Stárics 3, Lovas 2. Edző: Kovács Nándor.

VESC: Kováts 18/6, Faragó 14/3, Oltárczy 17/3, Fekete 10, Horváth 2. Csere: Kiskós 2, Czakó 2, Takács, Baksa, Pintér. Edző: Szájer József.