Sporttal Veszprémért 2012 – Szavazz!
A Civil Kerekasztal két éve alapította meg a „Sporttal Veszprémért” díjat, mellyel olyan jelenleg is aktív vagy már inaktív sportolót, edzőt vagy sportvezetőt szeretnének elismerésben részesíteni, aki a sporthoz kapcsolódó munkájával sokat tett Veszprém város hírnevének öregbítéséért, és tevékenységével példát mutatott a civil társadalom számára.
2010-ben Szalai Tamás, nyugdíjba vonult, városunk talán legnépszerűbb testnevelő tanára kapta a díjat, aki azóta sem tud elszakadni a sportpályáktól és a gyerekektől. 2011-ben Károlyi Gábor, a Domonkos László Judo és Szabadidő Sportegyesület edzője vehette át a díjat, aki szerint az elismerés nemcsak neki, hanem a judonak és a küzdősportoknak, harcművészeteknek is szólt. Idén harmadik alkalommal ítélik oda a díjat.
Az idei jelöltek ABC-sorrendben: Bácskai Sándorné röplabdaedző, Gulyás Péter kézilabdázó, Háli József, röplabda sportvezető, Omász Istvánné túravezető, Ritterné Lengyel Erzsébet, világbajnok kézilabdázó, Szilágyi László, a természetjáró klub elnöke, Tóthné Stupián Anikó futó edző, Zentai Tibor kalapácsvető edző.
A jelöltekre május 10-ig lehet szavazni a cikk végén, valamint postai úton vagy személyesen a Civil Kerekasztal címén (8200 Veszprém, Kossuth L. u.10/203.) Az Ökopolisz Klaszter által felajánlott díjat május 12-én, a Civil Napon adják át.
A honlapunkon történő szavazáshoz e-mail címet kell megadni, egy e-mail címmel egyszer lehet szavazni. A szavazást a néhány percen belül e-mailben kapott linkre kattintva meg kell erősíteni. Ezzel szeretnénk kiszűrni azt, hogy néhány lelkes szavazó akár több száz vokssal támogassa jelöltjét. A szavazás egyidejűleg a hírlevelünkre történő feliratkozást is jelenti, amiről az első hírlevél megérkezésétől kezdve bármikor le lehet iratkozni. Az e-mail címeket harmadik fél részére nem szolgáltatjuk ki, amiről adatvédelmi nyilatkozatunk is rendelkezik.
A szavazók között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki:
- 2 darab, 2 fő részére szóló belépőjegy a Betekints Hotel új wellness részlegébe
- 2 darab, 2 fő részére szóló próbaedzés a Beautiful Body Speedfittnessbe.
- 2 darab, 5 lecsúszásra szóló bobbérlet a balatonfűzfői Balatoni Bob felajánlásából
- 2 darab, egyenként öt kötetből álló Veszprém sporttörténete c. könyvsorozat
Most pedig ismerjük meg a jelölteket, akiknek ezúton is gratulálunk! Végső győztes csak egy lehet, de a jelöléssel járó erkölcsi siker már mindannyiuké! Minden jelölt meghívást kapnak a Civil Napra, ahol oklevelet vehet át elismerésül, majd kihirdetik az idei díj nyertesét.
A „SPORTTAL VESZPRÉMÉRT” DÍJ JELÖLTJEI (ABC-SORRENDBEN)
Bácskai Sándorné
Sportág: röplabda
Bácskai Sándorné 1976 óta vesz részt tevékenyen a veszprémi röplabda utánpótlásának nevelésében. Főként a női röplabda utánpótlásbázisát gyarapította fiatalok kinevelésével, megtanítva a gyerekeknek a sportág alapjait, de férfi vonalon is több olyan tanítványa volt, aki később első osztályú játékossá vált. A veszprémi férfi csapat, a Man at Work VRC egyik legígéretesebb játékosa, Kráml Szilveszter is egykor Bácskai Sándorné tanítványa volt. A VESC női röplabda csapatának felnőtt játékosainak nagy része is az ő kezei alól kerültek ki. A Báthory általános iskola testnevelő tanára, a legtöbb diákkal ott ismerteti meg a röplabdát.
Jelölő: Veszprémi Egyetemi SC
Gulyás Péter
Sportág: kézilabda
Gulyás Péter Várpalotán született, pályafutása kezdete óta a Veszprém játékosa. Évről évre csábítják külföldi csapatok, mégis hű maradt klubjához. Jelenleg is az egyetlen saját nevelésű, felnőtt játékosa az MKB Veszprémnek. A kiváló jobbszélső 2008 óta tagja a magyar férfi kézilabda válogatottnak, nagy szerepet vállalt az olimpiai kvalifikációs sorozatban, melyet sikerrel vett a magyar csapat.
Jelölő: Bátor Tímea
Háli József
Sportág: röplabda
Háli József játékosként, edzőként majd sportvezetőként tevékenykedett, neve mára gyakorlatilag összefonódott Veszprém megye röplabdasportjával. Rengeteg fiatallal ismertette és szerettette meg a játékot, akik közül azóta jó néhányan a nyomdokaiba léptek. Harminc évig edzősködött, az élvonalba vezette a BVTC gárdáját, tanítványai közül később többen szerepeltek a felnőtt válogatottban. Ott volt a Veszprémi Röplabda Klub alapítói között, amelynek hamarosan elnöke is lett. Korábban az MRSZ elnökségi tagjaként dolgozott, jelenleg is a Veszprém Megyei Röplabda Szövetség elnöke, a Veszprém Megyei Sporttanács elnökségi tagja, és az általa létrehozott Veszprém Város Röplabda Sportjáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A mai napig ő szervezi a megyei bajnokságot a felnőtt mezőnytől egészen az utánpótlás korosztályokig. Megkapta Veszprém város legmagasabb kitüntetését, a Gizella-díjat.
Jelölő: Man at Work Veszprémi Röplabda Club
Omász Istvánné
Sportág: természetjárás
Omász Istvánné az Építők Természetbarát Sportegyesület ezüstjelvényes túravezetője és szakosztályvezetője. Tapolcán született, majd a hajmáskéri általános iskolában tanított nyugdíjba vonulásáig. Az Építők Természetbarát Sportegyesületnek 1990-től aktív tagja. Sportmunkájával ezüst túrázói minősítést ért el, a veszprémi klubnál 2006-tól 2011-ig titkári feladatokat látott el, több veszprémi és környéki túramozgalmat teljesített. A Magyar Természetbarát Szövetségtől 2003-ban dr. Téry Ödön Emlékérem kitüntetést kapott.
Jelölő: Építők Természetbarát Sportegyesület
Ritterné Lengyel Erzsébet
Sportág: kézilabda
Gurics Györgyné Pásztor Erzsébet által vezette, tagja volt az 1965-ben világbajnokságot nyert magyar női kézilabda válogatottnak. A dortmundi döntőben Jugoszlávia 5-3-as legyőzésével sporttörténelmet írt a Török Bódog által irányított csapat. Ritterné Lengyel Erzsébet a Bakony Vegyésszel Magyar Kupát és bajnokságot is nyert, a veszprémi női kézilabda történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. Aktív pályafutása utáni életét is a sportnak szentelte, néhány évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása előtt a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola testnevelő tanáraként tevékenykedett.
Jelölő: Tóth Sándor
Szilágyi László
Sportág: természetjárás
Szilágyi László évtizedek óta az Építők Természetbarát Sport Egyesület elnöke, szíve-lelke, mozgatója. Neve összefonódott a veszprémi természetjárással, a város civil szervezeteinek életében is aktív szerepet töltött be.
Jelölő: Hartig Judit
Tóthné Stupián Anikó
Sportág: atlétika
Tóthné Stupián Anikó 30 éve tagja a veszprémi atlétikai klubnak. Kislánykorától atletizált, majd a pályán maradt edzőként is. Utánpótlás edzőként sok tehetséges fiatal került ki a kezei alól, jelenlegi felnőtt tanítványai közül a legeredményesebbek a Londoni Olimpiára készülő Minczér Albert és a Fedett Pályás EB-n 6. Takács Dávid. Tóthné Stupián Anikó a veszprémi atlétikai életben nemcsak edzőként, hanem szervezőként is aktívan részt vesz. Számos megyei és országos elismerések mellett, 2005-ben elnyerte a Magyar Atlétikáért Alapítvány „Év utánpótlás edzője” díját, majd 2011-ben a MOL Tehetséggondozásért Díjat is.
Jelölő: VEDAC
Zentai Tibor
Sportág: atlétika
Zentai Tibor sportolóként kezdte a pályafutását a VEDAC-ban, majd elhunyt edzőjének, Szabó Ernőnek nyomdokaiba lépve kalapácsvetést kezdett oktatni. Kinevelt tanítványai már közelednek a felnőtt korhoz, többen már kiváló eredményeket értek el utánpótlás világversenyeken. Pásztor Bence ifjúsági világbajnok és világcsúcstartó, Hudi Ákos junior világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, Töreky Balázs ifjúsági olimpiai bronzérmes, Fertig Fruzsina pedig junior VB 5. lett. A harmadik olimpiájára készülő Orbán Éva hazai felkészülését is irányítja Éva amerikai edzőjével – Dan Lange – közösen.
Jelölő: VEDAC
Következhet a szavazás! Ne felejtsd el megerősíteni a szavazatodat az e-mailben kapott linken!