Nem sikerült pontot rabolni

A fővárosban küzdött játékban a Veszprém FC-nek nem volt szerencséje a BKV Előre csapatával szemben.

Csütörtökön a veszprémi edzőmeccsen még mindenki fagyoskodott, ma délután pedig ragyogó napsütés és igen leg idő várta a csapatokat a BKV-Előre stadionjában. Rendkívül jó talajú pályán rendezték a találkozót, amelyen az első félidőben még enerváltan, a másodikban pedig már nyomasztó mezőnyfölényben játszottunk. A baj csak az, hogy már a szünetre hátrányba kerültünk, majd kontrából kaptunk még két gólt, így Osváth szépítő találata már csak valóban kozmetikázta az eredményt. Igaz, hogy lesgyanús gólokat kaptunk, igaz, hogy Finta találata szabályos volt, s mégsem adta meg a játékvezető, igaz, hogy úgy küldte a spori edzőnket a lelátóra, hogy jogosan reklamált, mégis azt kell mondjuk, nem érdemeltünk győzelmet.

A bakonyi együttes kiváló védője, Lang Ádám, aki egyben a magyar U-19-es válogatott oszlopos tagja, a BKV-Előre elleni mérkőzést követően már nem utazott haza a többiekkel, hanem a korosztályos válogatottal Szerbia felé vette az irányt

Örülök, hogy ismét meghívót kaptam a nemzeti csapatba, és természetesen büszkén viselem a címeres mezt. A csoportban Németország, Szerbia és Románia lesz az ellenfelünk, és csak a csoportelső jut majd be a júliusi Eb döntőbe, amit Észtországban rendeznek meg. Ellenfeleink kitűnő játékerőt képviselnek, s talán a legerősebb csapatuk a németeknek van. Persze mi sem adjuk fel, s ha mindenki tudása legjavát adja, akkor még talán meglepetést is okozhatunk - nyilatkozta Lang Ádám a veszpremfc.hu-nak.

BKV Előre - Veszprém FC 3:1 (1:0)

BKV Előre: Vezér - Máj, Sebők, Eszlátyi (Katona a 88.), Berki - Csikós, Mayer, Fazakas, Baranyai - Kiss (Házi a 60.), Szabó (Halápi a 76.)
Vezetőedző: Menczeles Iván

Veszprém: Tarczy - Garai, Császár, Lang, Bosnjak - Nikolin, Hevesi-Tóth, Molnár, Leitold (Osváth a 46.) - Ihász (Finta a 74.), Bali (Czvetkó a 74.)
Vezetőedző: Vágó Attila

Gólszerzők: Eszlátyi a 24. és a 77., Szabó a 70., illetve Osváth a 83.
Sárga lapok: Csikós, Mayer, Fazakas, Kiss, Házi, illetve Császár, Nikolin, Bali