Sűrű hétvégén vannak túl a VKE-Nelson bringásai
Fotók: Kenyeres Zsolt
A Vértesbogláron immáron harmadik alkalommal megrendezett Mountain Bike Pikniken négy veszprémi versenyző indult a hosszú távon. A legjobb eredményt a csapat húzó embere, az abszolút győzelmet szerző Blazsó Márton és az újabban a triatlon felé kacsingató Felföldi Viktória érte el, aki a felnőtt nők közt bronzérmet szerzett. Márkus János a felnőtt férfiaknál 8, míg Pichner József a 40 és 50 év közöttiek mezőnyében a hetedik helyen végzett.
Vasárnap a Kis-Balatonnál volt a Tour de Zalakaros országúti verseny, ahol egyedül Kuntár Bence indult. Bence élete első országúti versenyén vett részt, ami mondhatni igen emlékezetesre sikerült. A főbollyal haladva a felvezető autó hibája miatt eltévedtek, így róla reális helyezést nem tudunk mondani.
A vasárnapi zirci futamra hegyezte ki a hétvégét az egyesület, hiszen a Nyugat-Maraton Kupa maraton ranglistaverseny volt. Így a csapatból mintegy 13-an álltak rajthoz a különböző kategóriákban.
A középtávú nők mezőnyében Albert Katalin "hozta a formáját", kategóriáját megnyerve az abszolút második helyen ért célba. A hosszú távon az előző napi győztes Blazsó Márton számított abszolút favoritnak, aki ismét Búr Zsolttal mérkőzött meg. Kettejük magas teljesítménye már a verseny elején megmutatkozott, néhány kilométer után látótávolságon kívülre kerültek mindenki számára. Marci közel 20 éves versenyzői rutinja és megszámlálhatatlan maraton győzelme itt is megmutatkozott, mivel közel 12 perces előnnyel abszolút győzelmet hozott a veszprémi gárdának az apróbb technikai gondokkal küzködő Búr Zsolttal szemben. Egy korábbi sérülése miatt kettő hónapja nem versenyző és a versenyszerű kerékpározást abbahagyó Tóth András nagy szerencsével az ötödik helyen végzett.
Blazsónak és Búrnak is egyaránt fontos volt a hétvégi dupla maratonozás, mivel Buruczki Szilárddal kiegészülve ők hárman képviselik hazánkat június 29-én az osztrák Kirchbergben rendezendő maraton világbajnokságon. Sem a mezőny, sem a pálya nem lesz egyszerű, mivel a legkeményebb versenyzők és 94 kilométerben 4400 méter szintkülönbség vár a versenyzőkre.
A Nyugat-Maraton Kupa eredményei
Rövidtáv - U19 nő
1. Magyar Dalma
Rövidtáv - U19 férfi
2. Pátkai Roland
Rövidtáv - Felnőtt férfi
3. Becker János
4. Bollók Norbert
Középtáv - Felnőtt férfi
8. Hornung András
12. Mayer Balázs
Középtáv - Master 1 nő
1. Albert Katalin
Középtáv - Master 1 férfi
7. Bittman Károly
8. Soltész Gábor
Középtáv - Master 2 férfi
4. Pichner József
14. Barta István
Hosszú táv - Felnőtt férfi
1. Blazsó Márton (abszolút 1. hely)
5. Tóth András