Újabb hazai vereség a dupla fordulóban

A pénteki Óbudai vereséget követően, vasárnap sem sikerült hazai pályán nyernie a VESC női röplabdacsapatának a Békéscsaba ellen.

Kicsit több hiba csúszott a játékba az első szettben, mint a megszokott, a hazaiaknak pontokat adtak a békéscsabaiak. Igaz, az egykori csabai Jezerniczki és Környei amúgy is sok pontot gyűjtött csapatának, ám ennek ellenére végig a vendégeknél volt az előny és a szettet is hozták a békéscsabaiak (22:24, 0:1).


Fotó: archív

A folytatásban a viharsarki repülőrajt meghatározta a szettet, könnyedén szerezték a pontokat a vendégek. 11:16 után, a forgás újra a rutinos csabai feladót hozta nyitó helyzetbe, és innen már végig ki sem adta a lehetőséget a kezéből. A házigazdák egyszerűen nem tudtak visszatámadni (11:19, 0:2).

A Veszprém egy ideig egészen jól tartotta magát a harmadik szettben, de aztán újra robbantott a Békéscsaba, és hamar megléptek ellenfelüktől. A veszprémieken az időkérés sem segített, magabiztos BRSE győzelem született (13:21, 0:3).

Mérkőzéstükör

Holdinger Szilárd: Igyekeztünk jó meccset játszani a Békéscsabával, de ez csak egy szettig sikerült. A mi célkitűzésünk a bent maradás, ennek rendelünk alá mindent, egy jobb csapattal szemben jó gyakorlásnak bizonyult a vasárnapi találkozó.

Kormos Mihály: Az elején sok hibával játszottunk, amivel nehézzé tettük az első szettet. Azt követően felszabadultan, jó játékkal begyűjtöttük az újabb három pontot, amivel fölléptünk a dobogó harmadik fokára.

Veszprémi Egyetemi SC - Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (-23, -11, -16)

Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, vezette.: Vígh, Bátkai-Katona

Veszprém: Jezernicki 11, Pós 2, Környei 10, Molnár 2, Pintér 1, Dordzsceren 4. Cs.: Földei (Liberó), Májusi 2
Edző: Holdinger Szilárd

Békéscsaba: Akimova 6, Iricanin 12, Pap D. 9, Soós N. 12, Kanizsai 7, Leidgeb 8. Cs.: Molcsányi (liberó), Szpin
Szakmai igazgató: Kormos Mihály

A mérkőzés alakulása: 1. szett: 6:9, 11:16, 16:20, 22:24. 2. szett: 0:7, 11:19. 3. szett: 6:5, 10:12, 13:21.

Forrás: brse.hu