Acélosan kezdtek a juniorok

Április első hétvégéjén Pétfürdőn, az Acél a Cél nevű szezonnyitó ranglista versenyen voltak érdekeltek a VKE-Nelson kerékpárosai.

Igen technikás, kemény pályát sikerült összehoznia a Paket SE-nek, sok kemény mászással, technikás lejtmenetekkel, kevés pihenésre alkalmas szakasszal.


Magyar Dalma

A VKE-Nelson junior tagjai kiemelkedően szerepeltek, melyet bizonyít, hogy erről a hétvégéről a juniorok összesen 5 éremmel tértek haza, melyből egy arany, egy ezüst és három bronz színben pompázik.

Az U13-as lányok közül Bokros Csenge ilyennek látta a versenyt: „Nagyon jó volt a pálya és maga a szervezés is. Kár, hogy csak ketten voltunk a barátnőmmel lányok a kategóriánkban. Mikor elindult a rajt az első emelkedőn leesett a láncom, de szerencsére Kata segített felrakni és megegyeztünk, hogy egyszerre érünk be a célba. Ez sajnos nem sikerült. Az eredményhirdetésen nagyon jó nyeremények voltak.”

Zoboki Péter a 17 év alatti fiúk közötti bronzéremről így nyilatkozott: „Szombaton versenyzésre alkalmas időben került megrendezésre a verseny, a pálya viszonylag technikás volt és sok rövid, de annál meredekebb emelkedő törte meg a versenyzők ritmusát. További nehezítésként a keskeny, egy nyomos ösvényből is sok volt, így kevés alkalmas hely maradt az előzésre. Leginkább csak az emelkedőkön volt rá lehetőség. Számomra a verseny viszonylag jól sikerült, technikai probléma nélkül, számomra jó köridőkkel. Köszönjük a szervezést!”


Hornung András

A CC Fun felnőtt férfi kategóriában Hornung András ezüstéremről így nyilatkozott: „Nagyon élveztem a versenyt. A pálya sok szakasza megegyezett a tavalyi futaméval. Kellő nehézségű volt, az emelkedők még mindig nem lapultak ki. A rajt után úgy éreztem jól helyezkedtem és a pozíciómat sikerült végig megtartanom. A téli felkészülésnek köszönhetően erősnek éreztem magam, és ez az eredményemen is meglátszott.”


Pátkai Roland

A CC Fun férfi felnőtt kategóriában Pátkai Roland az XCO verseny első élményeiről nyilatkozott: „A 2014-es szezonom az Acél A Cél XCO versenyen kezdődött. Ez volt életem elsö XCO versenye. Sőt, idén már felnőtt kategóriában versenyzek, úgyhogy nem volt könnyű dolgom. Nagyon élvezetes pályát alakítottak ki a szervezezők. Sok meredek emelkedő és kemény lejtők voltak. A mezőny végéről indultam mivel nem szólítottak be, de ennek ennek ellenére hamar előrébb tudtam magam küzdenia rajt után. Egész végig egyenletes tempóban mentem, ez a kategóriám 15. helyére volt elég. Nagyon jól éreztem magam.”

Eredmények

U11 férfi:
Szőr Vajda Bence 3. hely

U13 lány:
Bokros Csenge 1. hely
Kiss Kata Emma 2. hely

U13 férfi:
Egressy Domonkos 3. hely
Szabó Csaba Dávid 7. hely
Pálinkás Tamás 9. hely
Hegedűs Csaba Olivér 10.hely

U17 férfi:
Zoboki Péter 3. hely

CC Fun férfi:
Hornung András 2. hely
Pátkai Roland 15.hely
Lehoczky Szilveszter 23. hely

CC Fun nő:
Magyar Dalma 3. hely