Új játékosok, új célok

Az 1. Futsal Club Veszprém vezetése sajtótájékoztató keretén belül számolt be a klub terveiről a 2016/17-es bajnokságban, egyúttal bemutatták az új játékosokat is.

Madarász „Madi” János kiemelte: „a nyáron elkezdtünk egy intenzív felkészülést, ahol arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a csapat minél jobban összekovácsolódjon. Optimista vagyok a jövőt illetően, a csapatom gerincét ismerem – most arra vagyok kíváncsi, hogy akkor mi történik a pályán, amikor nem a megszokott embereket rakom egy sorba. A játékosok között versenyhelyzet alakult ki – úgy gondolom, ez motiváló hatással bír rájuk.

Visszatekintve a hátunk mögött hagyott szezonra, vegyes érzések vannak bennem. Tudom, hogy a csapatom sokkal többre lett volna képes. Az idei felkészülésnél ezért most lépcsőről lépcsőre haladunk, nem szeretnék elkapkodni semmit, két új játékosunknak és a négy fiatalunknak is meg kell szokniuk a helyzetet. Nem sürget minket az idő, olyan csapatot szeretnék létrehozni, hogy érdemes legyen kijárni a Veszprém mérkőzéseire”, tette hozzá a veszprémi csapat trénere.

Fehér Krisztián elmondta: „az elmúlt esztendőt a Fradival az NBII-ben töltöttük, úgyhogy nagy elismeréssel töltött el a Veszprém csapatának megkeresése. Ahogy szerintem minden új játékosban, úgy bennem is dolgozik egy erős bizonyítási vágy. A felkészülés nagyon keményre sikerült, volt, amikor már csak a szívem vitt előre, de szeretnék csatlakozni a csapathoz és állandóan keretben lenni, a játékommal segíteni őket a pályán. Ha jól dolgozunk a nyáron, utána könnyebbek lesznek a meccsek – így magunkért csináljuk az egészet”, fogalmazott.

„Az alapokat a Csömörben kaptam meg, most a Vasastól érkeztem ide, Veszprémbe”, mondta Füzy Zsolt, majd hozzátette: „a Visegrádi Négyek tornáján korábban válogatottként is pályára léphettem, ahol a felnőttek közé hívtak be – ott ismerkedhettem meg a nemzetközi szinttel, ami bár nagyon jó érzés volt, éreztette velem azt is, hogy mennyit kell még dolgoznom. A célom az, hogy megint elérjem a válogatottság szintjét. Azért is esett Veszprémre a választás, mert az itteni körülmények ideálisak ehhez”, hangsúlyozta.

A szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztató után az 1. FCV felkészülési mérkőzés keretén belül a Haladás csapatát fogadta.