Tízből tíz

A címvédő Telekom Veszprém 28:24-re nyert Balmazújvárosban a kézilabda NBI keddi játéknapján.

Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)

Xavi Sabaté: Gratulálok a Balmazújváros csapatának és Füzesi mesternek, mivel nagyon jól játszottak. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a Balmazújváros egyre jobb. Örülök a győzelemnek, a magyar bajnokságban továbbra sem hibázunk. Minden csapatot nagyon tisztelünk, de fontos az is, hogy néhány játékosnak pihenőt adjunk. Füzesi mester nagyon jól dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy az eredmények érkezni fognak és tovább fejlődnek.

Mirko Milasevic: Ismertük a hazai csapat erősségeit, ezért aszerint is készültünk és érkeztünk ide. Igazolták is az elvárásokat, ez bizonyítja, hogy folyamatosan 3-4-5 gól volt közte. Könnyűnek tűnhetett a végjáték, de nem volt az. Örülünk a győzelemnek.

Füzesi Ferenc: Jól esik a dicsérő szó, mivel az elmúlt időben kicsit megsüllyedtünk. A mai meccsen bizonyítattuk, hogy milyen erős a keretünk. Bízom benne, hogy kijöttünk a gödörből, és hasonló teljesítményt tudunk nyújtani a jövőben is

Marinko Kekezovity: Gratulálok a Veszprémek a győzelméhez, és sok sikert kívánok nekik a jövőre nézve. Nagyon jó érzés volt a Veszprém ellen pályára lépni, úgy gondolom, hogy minden kézilabdázó, ilyen meccseket szeret játszani. Úgy érzem, hogy minden kilátogató szurkoló jól érezte magát. Ezen az úton kell tovább haladnunk.

König-Trade Balmazújváros - Telekom Veszprém 24:28 (12:15)

Balmazújváros, vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási

Balmazújváros: Paul Teodor - Bojan Tomic 2, Balázs Sándor 4, Hanták Jozef 2, Nebojsa Simovic 2, Bali Richárd 2, Marinko Kekezovic 11/4, csere: Pajkó László (kapus), Katzirz Dávid, Tarik Vranac, István Péter 1, Temesvári János
Vezetőedző: Füzesi Ferenc

Veszprém: Mirko Alilovic - Dragan Gajic 7, Ancsin Gábor 2, Schuch Timuzsin, Andreas Nilsson 4, Mirsad Terzic 1, Fekete Dávid 1, csere: Mikler Roland (kapus), Momir Ilic 5, Blaz Blagotinsek 4, Marko Kopljar 2, Mirko Milasevic, Gulyás Péter 2, Kristóf Mátyás
Vezetőedző: Xavier Sabaté

Hétméteresek: 4/4, illetve 1/0
Kiállítások: 2 perc, illetve 12 perc