Idegenben ismét döntetlen
A magyar bajnokcsapatból Nagy László, Iváncsik Gergő, Gulyás Péter, Ivan Sliskovic és Cristian Ugalde is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére jól kezdte az idegenbeli találkozót, bár nem tudta tartóssá tenni előnyét, a lengyelek rendre egyenlítettek, illetve alkalmanként a vezetést is átvették.
Egyik csapat sem jeleskedett védekezésben, így viszonylag könnyen estek a gólok. A hazaiak 4-6, a vendégek pedig 12-10 után voltak sorozatban háromszor eredményesek, a szünetben pedig egy góllal vezetett a Veszprém.
A második felvonás elején kétgólos hátrányból fordított a Plock (17-15), de ekkor sem tudott meglépni, sőt 24-23-nál vezetett utoljára. A hajrában védekezésben és támadásban is hatékonyabbá vált a vendégcsapat, ennek köszönhetően két és fél perccel a vége előtt már úgy tűnt, szoros küzdelemben győzni fog, ám ekkor a Plock kihasználta ellenfele figyelmetlenségeit és ismét egyenlített.

Fotó: archív
Tíz másodperc volt hátra, amikor a Veszprém büntetőhöz jutott, de Corrales kapus lábbal hárította Momir Ilic hétméteresét, így a magyar együttes kezéből ugyanúgy a végjátékban csúszott ki a győzelem, ahogyan a tavaszi BL-döntőben, illetve az idei kiírás első fordulójában, a német Flensburg-Handewitt otthonában.
A hazaiaknál a horvát Sime Ivic, a vendégeknél pedig az izlandi Aron Palmarsson egyaránt nyolc gólt szerzett, ezzel ők lettek a legeredményesebbek a mezőnyben.
Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)
Piotr Przybecki: Gratulálok a Veszprém edzőjének és csapatának a nagyon jó mérkőzéshez! Hagyományosan szoros meccseket játszunk Európa legjobb csapataival, így volt ez a Barcelona és a Párizs ellen is, s most a pontszerzés is sikerült. Az egy pontot szerintem megérdemeltük, ehhez természetesen szerencse és Corrales is kellett. Büszke vagyok minden játékosomra, és hiszem, hogy a jövőben még ennél is jobbak leszünk.
Marko Tarabochia: Gratulálok a Veszprémnek és saját csapatomnak. A Barca és a PSG elleni vereség után ez a pont nagyon fontos nekünk. Mindvégig hittünk magunkban, harcoltunk a legjobb tudásunk szerint. Tovább kell mennünk a megkezdett úton, és így további sikereket fogunk elérni.
Xavi Sabate: Gratulálok a Plock csapatának a meccshez és a megszerzett ponthoz, mindig fantasztikus érzés az Orlen Aréna szurkolótábora előtt játszani. A meccs a szurkolóknak biztosan tetszett, hiszen mindvégig kiélezett és izgalmas volt. Védekezésben hiányzott a legfontosabb láncszemünk, így sok problémánk akadt. Ezt nem kifogásként mondtam, hiszen ilyen a sport, a sérülések hozzátartoznak. A második félidőben a Chema-Palmarsson párossal megtaláltuk a kemény védekezésük ellenszerét. A végén a kihagyott hetes döntött, ennek ellenére gratulálok minden játékosomnak. A bírókkal nem szoktam foglalkozni, a végén azonban voltak érdekes ítéletek, így azt sem értettem, hogy Palmarsson utolsó gólját miért nem adták meg. Keményen dolgozunk tovább.
Mirko Alilovic: Gratulálok a hazai csapatnak! Plockban nagyon nehéz játszani, eddig nem sikerült még nyernünk itt, s most sem sikerült. A végén érdekes ítéletek születtek, a Sulic elleni szabálytalanság szerintem hetest ért. A végén kezünkben volt a győzelem kulcsa, sajnos nem éltünk vele. A döntetlen természetesen jobb, mint a vereség, így szereztünk egy pontot. Dolgozunk tovább, egyre erősebbek leszünk, s várjuk vissza a sérült játékosainkat. Nem jól kezdtük a szezont, de nagyon hosszú út áll még előttünk, a legfontosabb meccsek tavasszal lesznek, akkorra már száz százalékosan készen lesz a csapat, s a megszokott arcunkat fogjuk mutatni.
Férfi kézilabda BL, 3. forduló, A csoport:
Wisla Plock (lengyel) - Telekom Veszprém 28-28 (13-14)
Plock, vezette: Gjeding, Hansen (dánok)
Plock: Rodal Corrales - Zbigniew Kwiatkowski, Michal Daszek, Dmitry Zhitnikov 4, Gilberto Duarte 3, Sime Ivic 8, Tiago Rocha 5, csere: Tomasz Gebala, Maciej Gebala, Marko Tarabochia 3, Milijan Pusica 1, Lovro Mihic 3, Jose Guilherme De Toledo 1, Adam Wisniewski, Valentin Marian Ghionea
Vezetőedző: Piotr Przybecki
Veszprém: Mirko Alilovic - Dragan Gajic, Marko Kopljar 2, Renato Sulic 7, Aron Palmarsson 8, Momir Ilic 2/2, Fekete Dávid 1, csere: Schuch Timuzsin, Andreas Nilsson 1, Gasper Marguc 1, Chema Rodriguez, Ancsin Gábor 2, Mirsad Terzic, Lékai Máté 4
Vezetőedző: Xavier Sabaté
Hétméteresek: -, illetve 3/2
Kiállítások: 14 perc, illetve 10 perc
Férfi kézilabda BL, 3. forduló:
A csoport:
Schaffhausen (svájci) - Paris Saint-Germain (francia) 25-35 (8-19)
korábban:
Wisla Plock (lengyel)-Telekom Veszprém 28-28 (13-14)
szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német) - Barcelona (spanyol) 27-28 (11-13)
vasárnap játsszák:
Bjerringbro-Silkeborg (dán) - THW Kiel (német) 16.50
Az állás: 1. Barcelona 6 pont/3 mérkőzés, 2. Paris Saint-Germain 4/3 (95-83), 3. Telekom Veszprém 4/3 (84-80), 4. Flensburg-Handewitt 3/3, 5. THW Kiel 2/2 (53-53), 6. Bjerringbro-Silkeborg 2/2 (44-49), 7. Wisla Plock 1/3, 8. Schaffhausen 0/3
B csoport:
Kristianstad (svéd)-PPD Zagreb (horvát) 29-22 (13-10)
Meskov Breszt (fehérorosz) - Rhein-Neckar Löwen (német) 30-28 (17-12)
vasárnap játsszák:
MOL-Pick Szeged - Kielce (lengyel) 17.00
Celje (szlovén)-Vardar Szkopje (macedón) 18.30
Az állás: 1. Kielce 4 pont/2 mérkőzés (67-52), 2. Vardar Szkopje 4/2 (59-50), 3. MOL-Pick Szeged 3/2 (54-52), 4. Rhein-Neckar Löwen 3/3 (87-88), 5. Celje 2/2 (60-59), 6. Meskov Breszt 2/3 (81-88), 7. Kristianstad 2/3 (80-88), 8. PPD Zagreb 0/3