Nehézzé tették a végét

Gólgazdag mérkőzésen, 30-29-re győzte le a Telekom Veszprém a dán Silkeborgot, fontos két pontot szerezve a férfi kézilabda BL-ben.

Az első gól ugyan a vendégeké volt, utána azonban Mirko Alilovic védéseinek köszönhetően könnyedén fordított az esélyesebb hazai gárda. Amíg bírták erővel a dánok, tartották minimális hátrányukat. A 20. perc táján a Veszprém még tudott pihent játékost becserélni, a Bjerringbro nem, így 12-10-ről pillanatok alatt 16-10-re lépett el a magyar bajnok. A vendégeken még az időkérés sem segített. A szünet előtti hajrában, emberelőnyben kicsit csökkentette a különbséget a Silkeborg.


Képgaléria a cikk végén

A második félidő elején ismét a Veszprém akarata érvényesült, 21-15-nél, a 37. percben a vendégeknek rendezniük kellett soraikat. Sorozatban négy góllal válaszolt a Bjerringbro, így a hazaiak is kénytelen voltak időt kérni. Innen állandósult a különbség, majd amikor újra Alilovic pillanatai következtek, 28-24-re módosult az állás. Nem adták fel a dánok, az utolsó perc előtt 29-28-ra jöttek fel. Időt kért Xavi Sabate vezetőedző, majd Nagy László betörés után volt eredményes, így a végén hiába talált be még egyszer a Silkeborg, otthon tartotta mindkét pontot a Veszprém.

Jövő vasárnap a vendég francia PSG elleni rangadó vár a magyar bajnokra.

Mérkőzéstükör

Javier Sabate: Gratulálok a vendégeknek, a Silkeborg egyre jobb, az egész szezon alatt nem játszottak ilyen jól mint ma. Tele van a csapat fiatalokkal, de nem a név számít, hanem a pályán mutatott teljesítmény. Játszhattunk volna jobban is, de sok játékosunk sérült. Több indítás gólt tudtunk szerezni, aminek mindeképpen örülök. Szeretném kiemelni Lékai és Chema teljesítményét, sokat tettek hozzá a csapat játékához. Ilic és Nagy László nagy vezérei a csapatunknak. A második félidőben kontrollálta a csapat a játékot, 5-6 góllal vezettünk, majd következett 5-6 perc olyan periódus, amikor több lövést kihagytunk, eladtuk a labdát, és jól védett a ellenfél kapusa is, ami megbosszúlta magát. Mindenképpen teszünk azért, hogy ilyen helyzet a jövőben ne alakuljon ki. Gratulálok a szurkolóknak, biztatásuk a nehéz pillanatokban át tudott lendíteni minket a holtponton. Jól játszottunk, de az utolsó tíz percben sok labdát adtunk el, amiből gólokat kaptunk, és visszajött az ellenfél a meccsbe. Ez is bizonyítja, hogy nincs kis csapat a mezőnyben, senkit nem szabad lebecsülni. Sokat futottak, jól játszottak a fiúk, mindenki extra klasszis játékos, így minden pozícióban több lehetőségem van, tudtam variálni a csapatot. Nagyon boldogok vagyunk, sikerült begyűjtenünk a két pontot, ez volt most a legfontosabb.

Mirko Alilovic: Gratulálok az ellenfélnek, hogy 6-7 gólos hátrányban sem adták fel, az utolsó perceket is megnehezítették. A szurkolóknak köszönöm a támogatást! A nagy meccsterhelés mellett az edzések is nehezen mennek, Palmarsson hiányát nagyon megérzi a csapat. Kontrollálni kell ezeket a helyzeteket, a meccs végére nem szabad egy-két gólos különbségnek lennie. Fejlődik a csapat, gratulál a játékosoknak!

Lékai Máté: Sajnos a második félidő nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Tovább szerettük volna növelni az előnyüket, ehelyett vezettünk hat góllal, és csak eggyel sikerült nyerni. Ezen mindenképpen változtatnunk kell.

Peter Larsen: Gratulálok a Veszprémnek, tudtuk, hogy a legnehezebb idegenbeli meccs vár ránk itt, az Arénában. Az első félidőben nem úgy ment a játék, ahogy előtte megbeszéltük. A második félidőben összeszedtük magunkat, közel kerültünk a Veszprémhez, majdnem meg is tudtuk fordítani a meccset, és volt esélyünk, hogy két ponttal távozzunk.

Johan Hansen: Sajnálom, hogy nem jött össze a pontszerzés, meg lehetett volna a meccs! Az első félidőben nem voltunk jók, így futhattunk az eredmény után. A világ egyik legjobb csapata ellen és ebben az Arénában a pokoli hangulat miatt nagyon nehéz játszani.

Telekom Veszprém - Bjerringbro-Silkeborg 30-29 (17:13)

Veszprém, vezette.: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)

Veszprém: Mirko Alilovic - Lékai Máté 3, Nagy László 5, Schuch Timuzsin, Blaz Blagotinsek 2, Momir Ilic 8, Cristian Ugalde 1, csere: Dragan Gajic 6/4, Mirsad Terzic, Iváncsik Gergő 2, Andreas Nilsson 1, Chema Rodriguez 2, Ancsin Gábor
Vezetőedző: Javier Sabate

Silkeborg: Sören Rasmussen - Johan Hansen 3, Damgaard Espersen 1, Sebastian Skube 4, Rasmus Jensen 3, Nikolaj Markussen 5, Stefan Hundstrup 6, csere: Sebastian Frandsen (kapus), Klaus Thomsen, Michael Knudsen 3, Kristian Klitgaard 3/3, Kristian Orsted 1, Kasper Olsen
Vezetőedző: Peter Bredsdorf-Larsen

Hétméteresek: 4/4, illetve 3/2
Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc

6

Képgaléria