Hozták a kötelezőt

Az első három negyed jelentős részében megmutatta a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, hogy az NB I/B Piros-csoportban milyen minőséget képvisel, a listavezető kosárlabdázóink ennek köszönhetően fontos idegenbeli győzelmet arattak; egyúttal megőrizték veretlenségüket a másodosztályban.

A jól felkészített és a diadalra esélyesebb vendégek bizonyítani akarták, hogy nem véletlenül állnak – ráadásul hibátlan mérleggel – a ligatabella élén, miközben tisztában voltak azzal, hogy az idegenbeli fellépések rendre nehezek. A kilencedik helyen álló (…ősszel a Vetési gimnázium tornatermében huszonöt ponttal kikapott) törökbálintiak nem tudták kihasználni, hogy a mieinken volt némi nyomás; a jó csapatszellemben pattogtatott Nebojsa Pavlovicék az első játékrészben a saját tempójukat diktálták és a saját dolgaikra fókuszáltak. Noha a Hoya-mezeseken volt felelősség és nyomás, jó formát mutattak, higgadtan és nyugodtan iparkodtak – az első félidő végét pedig nagyon megnyomták. Persze a siker kulcsa ezúttal is a védekezés volt. A temérdek büntetőt dobhatott éllovas a nagyszünet után is komoly energiákat mozgósított, miután a feleket elválasztó különbség húsz pont körül mozgott, az értük szorított hívek azt kapták, amit előzetesen vártak. A záró felvonásban aztán felzárkózott az MTK, összeszedték magukat (…ilyenformán méltó ellenfelek maradtak), de ez annak is volt betudható, hogy Mérész-mester gondosan és okosan beosztotta a – pontatlanná vált, kisebb hullámvölgybe került és a tempóból alaposan visszavett – tanítványai erejét. Az egyetemisták végül továbbépítették az idénybeli pompás sorozatukat, vagyis a huszonegy az esetükben is nyerő számnak bizonyult.

Az újabb diadal önbizalmat adhat a veszprémieknek a vasárnap, az Oroszlányi SE Lions otthonában vívandó rangadóra.

Mérész Csaba: Az agresszív védekezésünkkel gyakorlatilag az első félidőben eldöntöttük a két pont sorsát. A fordulás után próbáltam pihentetni a kulcsembereimet a hétvégi mérkőzésre. Fontos, hogy mindenkinek kisebb-nagyobb szerepet adhattam és a sorainkból senki sem sérült meg.

MTK Törökbálint–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 64-72 (17-22, 13-26, 14-18, 20-6)
Törökbálint, 100 néző. Vezette: Józsa, Kéri, Pécsi.

MTK: Dobos, Juhász 2, Vámos 5/3, Bihari 9, Baross 5. Csere: Czakó 8, Nagy 21/9, Jakab, Bognár 6/3, Bagi 3/3, Horváth 3/3, Harsányi 2. Vezetőedző: Bódi Ferenc.

Veszprém: Szabó 12/3, Madár 14/6, Pavlovic 12/3, Kovács 12, Völgyi 10/3. Csere: Kerkai 6, Körtélyesi 4, Szűcs, Helmeczi 2, Schmitz, Lógár. Vezetőedző: Mérész Csaba.