Tovább folytatnák győzelmi sorozatukat

A TF-BP-et látja vendégül a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a bajnokság 23. fordulójában, március 6-án, pénteken 18:00-tól, a Vetési Albert Gimnáziumban.

Nehéz feladat vár a bakonyi csapatra a bajnokságban holnap, ugyanis az ellenfél ismét az a rivális TF-BP lesz, akikkel harmadszor találkozik a Veszprém a 2019/20-as szezonban. A fővárosi csapattal szembeni mutatónk eddig hibátlan, mindkét mérkőzést behúztunk ellenük. Ebből egyet a bajnokságban, míg egyet a Hepp kupa keretein belül. Az előbbi diadal egy viszonylag szorosabb összecsapáson született, idegenben tudtunk föléjük kerekedni (69:75), míg a kupában magabiztosan jutottunk tovább a négyes döntőbe, legyőzve őket hazai pályán (106:91). Ezen a meccsen Czirbus József 21 pontig jutott, míg Madár András 7 gólpasszt osztott ki, és 33-as VAL mutatót ért el.

Vitathatatlanul jó formában van a vendéglátó gárda, hiszen az utóbbi három mérkőzésből hármat megnyert, valamint a Hepp kupában is ezüstérmes lett Nikola Lazic csapata. Jelenleg a HOYA a bajnokság alapszakaszában a negyedik helyen áll, azonos pontszámmal, mint a harmadik Budafok.
Múlt héten az MTK vendégeként mérettettünk meg, ahol egy magabiztos győzelemmel haza is hoztuk a két pontot (64:89). Ezen a mérkőzésen Madár András 28 ponttal, Guntis Sipolins 11 lepattanóval, Szabó Péter pedig 11 gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

A TF is sikerrel zárta a 22. fordulót, otthon diadalmaskodtak magabiztosan, 82:57 arányban a Vasas felett, így jelenleg 11 győzelemmel és ugyanennyi verséggel a tabella nyolcadik helyén állnak.

Medve Máté: Bízom benne, hogy felszabadultan, sok energiát mozgósítva tudunk játszani pénteken. Fontos lesz, hogy védekezésben minden úgy sikerüljön, ahogy tervezzük, hiszen komoly erőt képviselő csapat ellen játszunk. Meccsről meccsre haladunk, és mindegyik mérkőzés kiemelten fontos a számunkra.

Szabó Péter: Hazai pályán mindig magabiztosan játszunk, azonban vannak még hullámvölgyek a mérkőzéseinken. Ezeket minden alkalommal megbeszéljük a Mesterrel, és minimalizálni szeretnénk azokat. Úgy gondolom, hogy az új játékosoknak sikerült beilleszkedniük a csapatba. Minden nap keményen edzünk, hogy elérjük a céljainkat. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, remélem, hogy pénteken is sokan kijönnek buzdítani a csapatot.

Füzi Róbert: Egy fontos és nehéz mérkőzés vár ránk pénteken. Stabil védekezésre szeretnénk alapozni a játékunkat, amiből gyors kosárlabdát játszva le tudjuk győzni az ellenfelünket. Szeretnénk tovább folytatni a győzelmi sorozatunkat, és minden szurkolót arra kérünk, hogy minél többen jöjjenek ki a mérkőzésre!