Összecsaptak a gokartsok

A fordulatos versenyeket hozó csapatversenyeken az A ligában Turbó Teknősök, a B ligában a Négykeréken csapata diadalmaskodott.

Veszprémi gokartosok gokart.club.hu szervezésében rendezték a tatabányai OMEGAKART pályáján az egyórás csapatverseny B ligájának I. fordulóját. Sok új csapattal bővült a liga, akik az időmérőn meglepően jó eredményeket produkáltak. Rajtsorrend: 1/Négykeréken 2/ Subswater B 3/ Subswater A 4/ Alba Racing 5/ 2 SZA(FT) 6/ 4444US

A futamon a SUBSATER A már az elején meggyőző előnyre tett szert. Az őt követő négy csapat végig nagy csatát vívott, sőt a végére a boly beérte az éllovast is, és maga mögé is utasította. A szoros verseny miatt olyan apró nüanszok is komoly pozícióvesztést okozhattak, mint például a boxutca utáni hajtűkanyarban kialakult tumultuózus jelenetek. Az eddigi versenyek közül ez hozta a legszorosabb eredményt, az első 5 csapat 1 körön belül végzett, ami jelzi, hogy a B liga mezőnye nagyon kiegyensúlyozott volt.

Korábbi tapasztalatokból okulva újítottak a szervezők, a csereidők egységesítésére kifejlesztett szoftver beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ezzel folyamatosan figyelemmel tudták kísérni a csapatonként összesített csereidőket, és az utolsó periódusban szükség volt 2 csapat 10 mp-es STOP&GO-s kihívására a korrekció végrehajtására.

Ezen a versenyen már ligán belül is díjazták a legjobbakat. A következő versenyre a kvalifikáció egy rangsor alapján történik, amelyben figyelembe veszik mindhárom ligában elért körszám eredményt. Azonos körszám esetén a felsőbb ligában szereplő csapat előnyt élvez, minden más esetben a ligán belüli beérkezési sorrend a mérvadó. Ez alapján változhat egy csapat ligabesorolása a következő fordulóra. Lehetnek olyan csapatok, akik felsőbb ligában küzdhetnek, és olyanok is, akik alsóbb osztályban folytathatják a versenyt.

2010 I. forduló B liga végeredménye

I. Négykeréken 107 kör
II. ALBA Racing 107
III. 2SZA(FT) 106
IV. 4444US 106
V. SUBSWATER A 106
VI. SUBSWATER B 97

Körrekordok csapatonként:
28,25 SUBSWATER A
28,28 ALBA Racing
28,30 2SZA(FT)
28,33 Négykeréken
28,43 4444US
28,26 SUBSWATER B

Mint minden verseny fénypontja, most is a gokart.club.hu A liga versenye ígérkezett a legizgalmasabbnak. A megszokott A ligás csapatok közül csak a tavalyi bajnok 3 fős gárdájából hiányzott Reichardt László, a többiek a megszokott felállásban kezdhették a versenyt. A ligában viszont a mostani versenyre felkerült az év eleji B liga első két helyezettje, a Black Horse C.R.T. és a Dupla Dinamit is. Utóbbi csapat egészségügyi problémák miatt egy új pilótával érkezett. Az időmérők alapján a Teknősök foglalták el az egyórás verseny pole pozícióját, utánuk a következő sorrend alakult ki: Dupla Dinamit, Conti R.T., Speedy G.C.R.T., Conteam és Black Horse C.R.T.

A zöld lámpa kigyulladásával a Dinamit, a Conti Racing és a Black Horse kapta el a legjobban a rajtot, gyorsan egy-egy hellyel előrébb kerültek. A Dinamit élre állt a régi "A"-s csapatok nagy megdöbbenésére, amit közel 25 körön át meg is őrzött. Ráadásul a Black Horse is felküzdötte magát a bronzérmes helyre, igaz ez csak a 4. körben sikerült neki, a két nagy favorit (Teknősök, Speedy) ekkor a 4., 5. helyen versenyzett. A szintén tehetséges sofőrökkel bíró Contem utolsóként igyekezett a mezőny után. Meglepő kezdés, de mi jöhet még? - gondolták sokan..

A legkorábban a Teknősök turbózták fel magukat, és a második helyre hozták fel a csapatukat, a 8. körtől pedig már a Conteam is rákapcsolt, és egy helyet előrébb lépett az utolsó helyről. Később a Speedy sem törődött bele az 5. helybe, így a Dinamit is visszaesett, a Black Horse pedig az utolsó helyre csúszott vissza.

Úgy tűnt, hogy a verseny lassan kezd a papírforma szerint alakulni, de jött az újabb fordulat: az 54. körben a már éllovas Conti Racing tévesen ment ki a boxutcába gokartcserére, amivel értékes 20 mp-et veszített. Ezzel egyidőben a 3. helyen versenyző dinamitos újonc, bár hihetetlen tempót diktált, a boxutca előtti kanyarban az előtte haladó Speedy csapatát előzési kísérletben nekilökte a gumifalnak. A pórul jár gokartost csak a szervező és a pályamunkás együttesen tudta kiszabadítani kisebb időveszteség árán. E két esemény hatására a Dinamit ismét átvette a vezető szerepet, a Conti Racing a 3., a Speedy pedig az 5. helyre esett vissza. Az éllovas előnye nem sokáig tartott, mert a szabálytalan előzés miatt pár körrel később a kötelező gokartcserénél 30 mp-es boxutcában letöltendő büntetést kapott a csapat, és ötödikként folytathatta a küzdelmet.

A verseny második felében azaz a 60. körtől két küzdőpárosok alakult ki a pályán. A
Teknősök és a Conti Racing az első helyért harcolt, amit a Teknősök fegyelmezett csapatmunkával sikeresen megvédtek, szinte csak pár körre sikerült a Continak átvenni tőlük a vezetést, és megérdemelten 118 körrel végezve emelhették a magasba a győztesek kupáját. A 3. helyért a Speedy és Conteam küzdött egymás ellen. Bár a Conteam a 60. körtől többet versenyzett a 3. helyen, 4 körrel a vége előtt a Speedytől Holczgethán László visszahozta a bronzérem esélyét, és utána már nem adott esélyt a javításra ellenfelének. A Conteam tehát nagy csatában azonos körszámmal negyedikként zárta a versenyt. Mögötte a Dinamit csak az 5. helyen zárt, mindössze 1 körrel lemaradva a bronzéremről. Az új pilóta érdeme, hogy helyenként éllovas volt, váratlanul jól teljesített, de az apróbb hibák miatt, amik az A ligában komoly pozíócióvesztést okoznak, nem sikerült a bravúr. A Black Horse megtett mindent, de ez most csak a 6. helyre volt elég. Ők 3 körrel kevesebbet teljesítettek a Dinamitnál.

A helyenként fordulatokban bővelkedő verseny végére a rutinosabb, A ligás csapatok bebizonyították, hogy ők a favoritok. A kérdés csupán az, meddig!

2010 I. forduló A liga végeredménye:

I. Turbó Teknősök 118 kör
II. Conti R.T. 117
III. Speedy G.C.R.T. 116
IV. Conteam 116
V. Dupla Dinamit 115
VI. Black Horse C.R.T. 112

Körrekordok csapatonként:
27,64 Conti R.T.
27,94 Speedy G.C.R.T.
28,03 Dupla Dinamit
28,16 Conteam
28,34 Turbó Teknősök
28,52 Black Horse C.R.T.