Tükörsima veszprémi siker a futsal NB I-ben

A kiváló teljesítménnyel előrukkoló Balaton Bútor FC Veszprém 7-2-re kiütötte a roppant gyengén muzsikáló Nyírgyulajt pénteken az első osztályú futsalbajnokságban. Az öt gólt szerző Tatai József ezúttal is kimagaslott a mezőnyből.

IMG_5181
Képgaléria a cikk végén

Bár a hét elején még csak négy felnőtt játékos állt Fehér Zsolt vezetőedző rendelkezésére, a Nyírgyulaj elleni péntek esti bajnokira több, korábban kisebb-nagyobb sérüléssel, betegséggel küszködő játékos is vállalta a szereplést. Végül „csak” az eltiltását töltő Fridrich Dávid, a műtét után lábadozó Komáromi Péter, illetve a sérüléssel bajlódó Serginho maradt ki a keretből.

A tabella hatodik helyén álló Veszprém kezdte aktívabban az összecsapást, ám az első nagyobb helyzetet a nyolcadik Nyírgyulajnál jegyezhettük fel: a 4. percben Dorogi mentett a gólvonalról. A túloldalon Pál villant meg, aki a jobb kapufa mellé lőtt. A kapusok is hozzátették a magukét: előbb Spandler védett magabiztosan, majd Opre ütötte ki Rutai löketét.

IMG_5140

A 6. minutumban aztán góllá érett a bakonyi mezőnyfölény. Pál kiváló átadását Tatai lőtte be közelről (1-0). A házigazda a folytatásban is uralta a játékot, a fásultan, enerváltan játszó nyírségiek meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtottak. A 13. percben jártunk, amikor ismét megvillant a Pál-Tatai páros – a sérüléséből felépült támadó ezúttal szögletből tálalt a csapatkapitánynak, aki ismét kíméletlen volt (2-0).

Pál távoli lövésekkel is veszélyeztetett. Előbb Opre még védeni tudott, kisvártatva aztán ismét tüzelt a Balaton Bútor „tízese”, a tizenkét méterről elengedett lökete nyomán pedig ezúttal már a hálóba került a labda (3-0).

IMG_5186

Sokan még a gólt ünnepelték, amikor Rutai a hatoson belül szabálytalanul szerelte Szöcsöt. A büntetőt Matheus értékesítette, aki a csereként beállt Klcsó mellett a kapu jobb oldalába lőtte a játékszert (3-1).

A veszprémiek már öt szabálytalanságnál járták, de öt a négy elleni játékuknak is köszönhetően kihúzták újabb, már kisbüntetőt érő szabálytalanság nélkül a félidőből hátralévő időt.

IMG_5218

A Fehér-csapat a szünet után is remekelt. Alig másfél perc telt el a második felvonásból, amikor Tatai kiválóan ívelt Rutainak, aki közelről a rövidbe lőtt. Rutai nem sokkal később a kapufát tálalta el, de a hatszáz fős szurkolótábornak így sem volt oka szomorkodni, hiszen a bal oldalon megiramodó Tatai éles szögből is betalált Opre kapus asszisztálása mellett (5-1).

Futószalagon jöttek a veszprémi helyzetek és a veszprémi gólok, miközben a piros mezesek egyre hitehagyottabbá váltak. A 27. percben Boromisza ugratta ki Tatait, aki gyönyörű mozdulattal átemelte a vendégek kapusát. A nyírségiek kapust cseréltek, de a mezőny legjobbja, az öt találatig jutó Tatai hárommal a vége előtt Petrót is mattolta (7-1).

IMG_5084

A publikum vastapssal honorálta a házigazda teljesítményét, s ezen az sem változtatott, hogy az utolsó percben Rutai kisbüntetőt hibázott. Ahogyan az sem osztott-szorzott már, hogy a végén Csoma szabadrúgásból szépíteni tudott (7-2). A Veszprém – amely több fiatalját is pályára küldte – így is kiütéssel nyert, amivel tapadni tud a bajnokság élmezőnyére.

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, amivel tapadni tudunk a felsőházi csapatokhoz. Köszönöm a játékosaim hozzáállását és a szurkolóink biztatását. A fiúk éltek azzal a páratlan szeretettel, amit a drukkereink sugároznak felénk. Meggyőződésem, hogy ilyen szurkolótáborral csak a Veszprém büszkélkedhet.

Lovas Norbert: – Egyénileg és csapatszinten is értelmezhetetlen, amit ma nyújtottunk. Katasztrofális teljesítményt nyújtottunk, ráadásul az akaratbeli tényezők is nagyon hiányoztak, amit a Veszprém maximálisan ki tudott használni. Semmi sanszunk nem volt, ránk nézve hízelgő a végeredmény.

Férfi futsal NB I, 11. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Nyírgyulaj 7-2 (3-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Hartung (Ikriksz, Wittner)
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Boromisza, Rutai
Csere: Koncsol, Klcsó (kapusok), Pál, Ábramám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Nyírgyulaj: Opre – Szöcs, Matheus, Csoma, Lapa
Csere: Petró (kapus), Szabó Á., Krajnyák, Tifán, Tóth E., Domokos, Tamás
Vezetőedző: Lovas Norbert
Gólszerzők: Tatai (6., 13., 25., 27., 37.), Pál (16.), Rutai (22.), ill. Matheus (17. – büntetőből), Csoma (40.)

Képgaléria