Remek teljesítménnyel zárta az évet a Balaton Bútor FCV

A veszprémi futsalcsapat az egyaránt mesterhármast szerző Tatai József és Rutai Balázs vezetésével 8-4-re legyőzte a vendég Aramist az első osztályú bajnokság péntek esti rangadóján.

A felsőházi (1-5. helyért kiírt) rájátszásba jutás szempontjából döntő jelentőségű csata várt a Balaton Bútor FC Veszprém NB I-es futsalcsapatára, amely az alapszakasz idei utolsó, péntek esti mérkőzésén az Aramis SE-t látta vendégül.

Az eddig megszerzett huszonhárom pontjukkal a tabella hatodik helyén álló bakonyiak annak reményében vonultak ki a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy győzelmükkel megelőzhetik a negyedik pozíciót elfoglaló, eddig huszonöt egységet gyűjtő budaörsieket.

IMG_2894
Képgaléria a cikk végén

Mindkét gárda taktikus játékkal, szervezett védekezéssel rukkolt elő, így nagyobb helyzetek nélkül telt az összecsapás eleje. Remek labdaszerzést követően Tatai lőtt kapura az 5. percben, de a labda mellé szállt. Kisvártatva a vendégek vezethettek veszélyes kontrát, ám Spandler felszedte a labdát, aztán Fekete gyengécske lövését hárította könnyű szerrel a bakonyi kapus.

A Veszprém viszont gólra váltotta az első igazán nagy lehetőségét: Boromisza jó ütemű bejátszásából Tatai volt eredményes a 8. minutumban (1-0). Azonnal öt a négy elleni játékra váltottak a vendégek, de ez sem segített rajtuk. Egyenlítés helyett kishíján Tatai duplázott, de a csapatkapitány a kapufát trafálta telibe, majd Nyerges védte a kipattanót.

Ismét vészkapussal támadtak a budaörsiek. Egy kipattanót követően Tatai csapott le a labdára két Aramis-játékos között, majd az üres kapuhoz érve a hálóba pöccintett (2-0).

IMG_2918

Három perc volt még vissza a játékrészből, amikor Spandler pontatlan kidobását követően Bognár gyűjtötte be a játékszert, majd Hosszúhoz passzolt, aki szépíteni tudott (2-1). Akár egyenlíthetett is volna a rivális, de Spandler javította korábbi hibáját. Sőt, a mieink tudtak indulni, Pál indította remek ütemben a jobb oldalon megiramodó Boromiszát, aki kisodródva is betalált.

A vendégek a hajárban is erőltettek az emberelőnyös játékot, de meglehetősen lassan, körülményesen szőtték támadásaikat. Tatai büntette az egyik pontatlan átadást, aki a saját térfeléről lőtt a hálóba (4-1).

Igazi gólzáporral kezdődött a második felvonás. Mindössze hét másodperc telt el, amikor Moga határozott labdaszerzést követően mattolta Spandlert. Igaz, a válasz sem sokáig váratott magára: Spandler kidobását átvéve Rutai fordult le emberéről, elhúzta a labdát Nyerges mellé, majd a hálóba gurított. Még mindig csak a 22. percben jártunk, amikor Bognár lökete Pálról a hálóba pattant (5-3).

IMG_2962

Továbbra is vészkapussal rohamoztak a zöld mezesek. Tatai csent labdát, majd gyönyörűen emelt Rutaihoz, aki egy szép csellel lerázta védőjét és az üres kapuba lőtt. Még mindig nem dőlhettek hátra a bakonyi hívek, Bognár passzát követően ugyanis Hosszú bombázott a hosszú alsóba (6-4).

A játékrész derekához érve aztán minden kérdés eldőlt. Rutai ugyanis labdát szerzett, majd egy hosszú sprint után harmadszor is betalált. A kegyelemdöfést pedig Pál adta meg, aki a saját hatosáról ívelt a továbbra is üresen tátongó vendég kapuba (8-4).

A folytatásban már nem forszírozta az öt a négy elleni futsalt az ellenfél, s több gól már nem is esett.

IMG_2988

A Veszprém roppant értékes győzelemmel zárta a naptári év küzdelmeit.

Fehér Zsolt: A mai játékunkkal mindenki ellen győzelmi eséllyel lehetünk pályára

"Hiába vezettünk két-három góllal is, egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, Magyarországon ugyanis az Aramis alkalmazza a legjobban az öt a négy elleni játékot. A játékosaim maradéktalanul betartották, amit kértem és amit az edzéseken gyakoroltunk. Azt gondolom, hogy egy másodpercig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Külön köszönet a szurkolónknak, akik végig buzdítottak minket, ebben biztosan egyedülállóak vagyunk a ligában. Továbbra is azért dolgozunk, hogy a felsőházban folytassuk a rájátszást. Három mérkőzésünk van még hátra januárban, mindegyiket szeretnénk megnyerni. Ez nem lesz könnyű, de a mai játékunkkal mindenki ellen győzelmi eséllyel lehetünk pályára – értékelt a lefújást követően a Balaton Bútor vezetőedzője.

Férfi futsal NB I, 15. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Aramis SE 8-4 (4-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Czene-Joó (Apkó, Ibriksz)
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Fridrich, Komáromi, Dorogi, Serginho, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Aramis: Nyerges – Vattamány, Fekete M., Bognár, Büki
Csere: Molnár G. (kapus), Fülöp, Horváth Sz., Klusin, Bélavári, Lux, Hosszú, Moga, Sámson
Vezetőedző: Flavius Moga
Gólszerzők: Tatai (8., 12., 20.), Boromisza (18.), Rutai (22., 28., 30.), Pál (31.), ill. Hosszú (17, 28.), Moga (21.), Bognár (22.)

Képgaléria