További híreink
Fölényes győzelem idegenben
Az eddig nyeretlen Budafok-Csepel otthonában aratott 23 pontos győzelmet a VESC férfi kosárlabda csapata.
Szoros mérkőzésen értékes győzelem
Az összecsapás előtt búcsúztatták el Szathmáry Bálintot, aki éppen a Honvédban és a Veszprémben kosárlabdázott pályafutása alatt és ettől az idénytől befejezte az aktív NB-s játékot.
Győzelem a Magyar kupa előszobájában
A kosárlabda Magyar Kupában új versenykiírás van ettől az idénytől, ami nem túl kedvező az úgynevezett kis csapatoknak, mivel eddig egyetlen előnyük az volt a kupasorozatból, ha sikeresen szerepeltek, akkor viszonylag könnyedén eljuthattak odáig, hogy A csoportos csapat ellen lépjenek pályára.
Sima győzelem a Sárvár ellen
A VESC gárdája a bajnokság 2. fordulójában azt a sárvári csapatot fogadta, akinek anyagi nehézségei miatt már 3 bajnoki mérkőzést el kellett halasztania, félő volt, hogy nem tudnak elindulni, de a helyzetük átmenetileg rendeződött, ám a veszély még nem múlt el.
Ismét hazai pályán a VESC
A veszprémi csapat múlthéten akadozó játékkal 69-50-re verte a Hegyvidék csapatát, az első két negyed jó játékával alapozták meg sikerüket, az utolsó két játékrészben már nem úgy játszottak a fiúk, ahogy azt Molnár István elvárta volna.
Behúzták a kötelezőt
A VESC gárdája a bajnokság számunkra nyitó mérkőzésén a Hegyvidéket látta vendégül, azt a csapatot, amely az első összecsapásán 50 pontos vereséget szenvedett a Nagykanizsa vendégeként.
Indul a kosárlabdaszezon
A mai ellenfél az első fordulóban nagyarányú vereséget szenvedett a csoport egyik esélyes csapata, a jó erőkből álló Nagykanizsa ellen, akik nem titkoltan bajnokságot szeretnének nyerni.