Túl az első erőfelmérőn

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapa.

A veszprémi hölgykoszorú az NB II-es rajtra készülő Haladás VSE otthonában lépett pályára, ahol egy négyszettes, igen hasznos erőfelmérőt vívtak a felek.

– Ezt az edzőmérkőzést mindenképp az első próbának szántuk, hogy legyen egy mércénk, hol is tartunk a felkészülésben – nyilatkozta a meccs után Tumpech Ádám, a VEHIR-VESC vezetőedzője. – Sok elemet viszontláttunk az edzésekről, de azt is, hogy miben kell még fejlődnünk. Nagyon sok variációt ki tudtunk próbálni, aminek nagyon örültem, mert versenyhelyzetben még nem láttam a lányokat játszani. Sok információhoz jutottunk ez alatt a pár szett alatt. Külön szeretnénk megköszönni a Szombathelynek, hogy a felkészülésünk ilyen korai szakaszában vállalták a mérkőzést, reméljük, az ő hasznunkra is válik.

A VEHIR-VESC csapata pénteken a Budaörs NB I-es együttese ellen folytatja az előkészületi meccsek sorát.