Három óra alatt 4 érem
A komoly hagyományokkal rendelkező VEDAC nemrégen létrehozott küzdősport TKD szakosztály Vajky László edző kíséretében, három versenyzője a szombati sikeres mérlegelés után vasárnap léptek tatamira.
Gyermek korosztályban Csomai Miron fiatal kora ellenére nagyon ügyes versenyzőcsoporttal mérhette össze tudását. Végig magabiztos technikai fölénnyel az elődöntőig jutva, egy hibát ejtve maradt alul ellenfelével szemben, így felállhatott a dobogó harmadik fokára. Másik versenyszámban küzdelemben, sajnos vissza kellett lépnie, mivel az előző napokban épült fel egy betegségből.
Az idén felnőttek között debütáló Tóth András három számban indult formagyakorlatban az elődöntőig jutott, hajszál híján maradt le a döntőről, így harmadik lett. Küzdelemben szintén bronzérmet szerzett és a tradicionális küzdelemben is a dobogó harmadik fokára állhatott.
Vajky László (edző), Bécsi Nikolett, Tóth András
Bécsi Nikolett a héten befejezett két hónapos, jól sikerült, erősítő alapozást követően indult az OB-n. A tőle már megszokott, eredményes szerepléssel kezdte a versenyszezonját.
Küzdelemben, megnyugtató fölénnyel győzte le ellenfeleit, így eredményhirdetésnél felállhatott a dobogó tetejére. Formagyakorlatban is magabiztosan haladt a döntőig és ott osztott pontozással maradt alul, második lett. Erőtörésben már hagyományaihoz híven dobogóesélyesként indult. Most a bronzérmet sikerült megszereznie a komoly mezőnyben. Tradicionális küzdelem versenyszámban, most indult először Nikolett, itt is harmadik helyet szerzett. Nikolett eredményei jó kilátásokkal kecsegtetnek a következő világversenyekre: egy világkupán és az Európa-bajnokságon bizonyíthat.
Következő egy világkupa és az Európa-bajnokság lesz, ezeken Vajky László, személyi edzővel utazik Nikolett.
Csomai Miron (gyerek): Formagyakorlat: 3. hely (bronzérem)
Tóth András: (felnőtt): Egyéni küzdelem: 3. hely (bronzérem)
Tradicionális küzdelem: 3.hely (bronzérem)
Formagyakorlat: 3. hely (bronzérem)
Bécsi Nikolett (felnőtt): Egyéni küzdelem: 1. hely (aranyérem)
Formagyakorlat: 2. hely (ezüstérem)
Tradicionális küzdelem: 3. hely (bronzérem)
Erőtörés: 3. hely (bronzérem)
A szervezők versenybeosztása nem volt túl kegyes Nikoletthez. A négy teljesen eltérő egyéni versenyszámban is induló versenyző még a formagyakorlat második fordulójába jutva versenyzett, már a hangosbemondón szólították felkészülőnek a küzdelemre. A döntő után éppen csak át tudta venni a védőfelszerekést és már indult is a küzdelem. Majd itt is lejátszotta meccseit és az erőtörés helyszínére szólították. A női erőtörés versenyszám lezárása előtt néhány perccel teljesítette az előírt szintet, de mire befejezte, már a tradicionális küzdelemre kellett jelentkeznie. Így kicsivel több mint 3 óra alatt teljesítette versenyét Nikolett úgy, hogy az elődöntőig, döntőig jutva rengeteg fordulót, vagy meccset kellett játszania a négy versenyszámban. Szerencsére Nikolett bírta kondícióval.