Világbajnoki helyezések Tamperében

Bécsi Nikolett egyéniben egy ötödik, csapatban egy negyedik helyezéssel zárta a taekwondo világbajnokságot.

A finnországi Tamperében a kétévente rendezik az ITF. Taekwondo Világbajnokságot. Idén 64 ország, több mint 1100 résztvevő kvalifikálta magát a világversenyre. Magyarországot több mint 30 nevező képviselte, köztük Bécsi Nikolett, aki a VEDAC színeiben indult.

Nikolett, mivel több versenyszámban is kvalifikálta magát a világbajnokságra, minden nap legalább egy megmérettetésre készült a kifejezetten erős mezőnyben.

Egyéni erőtörésben kezdett, ami az egyik legjobb versenyszáma. Nagyon jó versenyzés mellett a legnehezebb törésgyakorlatokon magabiztosan túljutott, azonban egy rossz magasságra állított technika miatt edzője tanácsára, a sérülés veszélye miatt be kellett fejeznie ezt a versenyszámot.


Bécsi Nikolett és Vajky László edző

Másnap egyéni formagyakorlatban kezdett, ahol a nagyon jól teljesített, de kis különbséggel alulmaradt román ellenfelével szemben.

A magyarok csapat részéről leginkább várt versenyszámban, a csapatküzdelem. Ebben a lányok 2019-ben világbajnokok lettek. A motiváció ellenére kiderült, hogy a lengyel és a német csapat mellett a magyarokat is kizárták egy adminisztrációs ok miatt.

Bécsi Nikolettnek másnap már az egyéni küzdelemben kellett pástra lépnie. Egy magas, erős és rendlívül gyors kínai ellenfél ellen kezdett. A veszprémi sportoló higgadt fejjel és magas technikai szinten végig előnyben tudta tartani magát, végül 3-1 re megnyerte a menetet és jutott a legjobb 16 közé. Ott egy skót ellenféllel került össze, akit KO-val legyőzve a negyeddöntőbe jutott. Szlovén riválisával szemben viszont alulmaradt, így ötödik helyezéssel zárt egyéniben.

A záró napon következett még a csapat speciál (magassági) törésszám, ahol Bécsi tartalékként vett részt. A magyarok összesítésben a rangos negyedik helyet szerezték meg, éppen csak lemaradva a világbajnoki dobogóról.