Az új vezérigazgató szeretné, ha a Veszprém minden évben négyes döntős lenne a BL-ben

A Veszprém Handball Team Zrt. szerdán kinevezett vezérigazgatója, Bartha Csaba azt szeretné, ha a Telekom Veszprém minden évben négyes döntőbe jutna a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

"Ez sok mindentől függ, de ezzel a játékoskerettel, és olyan szakmai stábbal, amit remélhetőleg nagyon gyorsan és megfelelő szakmaisággal ki tudunk alakítani, illetve azzal a biztos tulajdonosi háttérrel, amivel rendelkezik a klub, azt szeretném, ha minden évben ott lenne a csapatunk, és minden évben akár a végső győzelemért tudnánk küzdeni" - nyilatkozta az MTI-nek Bartha Csaba.

Hozzátette, jelenleg az európai férfi mezőnyben nyolc-tíz klub verseng a BL-trófeáért.

A bakonyiak idén is megnyerték a bajnokságot és a Magyar Kupát, de a BL-ben a tavalyi szezont követően most sem jutottak a négyes döntőbe. Ezt követően a szurkolók előbb tüntetésen, majd petícióban követelték a klubvezetőket, hogy ne hosszabbítsák meg Momir Ilic vezetőedző és Gulyás Péter másodedző lejáró szerződését.

A Veszprém Handball Team Zrt. cégvezetője, Sevinger Zsolt május elején, a vezérigazgató Csík Zoltán pedig szerdán távozott posztjáról.

Hétfőn két román sportportál, a fanatik.ro és a gsp.ro is tényként közölte, hogy a Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes spanyol Xavier Pascual Fuertes lesz a Veszprém vezetőedzője. A szakvezető ugyancsak hétfőn bejelentette, hogy távozik a román bajnok Dinamo Bucuresti együttesétől.

Bartha korábban a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub elnökeként is tevékenykedett, abban az időszakban a csapat a bajnoki címek és a kupasikerek mellett három BL-győzelmet aratott.

Az MTI-nek adott interjúban a sportvezető leszögezte, alapvető különbségek vannak a győri és a veszprémi szerepvállalása között, mert most olyan helyzettel állnak szemben, hogy gyakorlatilag vége a szezonnak, és a Telekom Veszprémnek nincs vezetőedzője.


Fotó: Peka Roland/handballveszprem.hu

"Ez egy elfogadhatatlan helyzet, amit nagyon rövid időn belül orvosolni kell, úgyhogy most teljesen más problémák vannak, mint hat évvel ezelőtt, vagy korábban. Első lépésként ezt kell megoldani" - nyilatkozta.

Hangsúlyozta, az átadás-átvétel során rövid időn belül meg kell ismernie, át kell látnia a klub teljes menedzsmentjét, a különböző feladatokat, és meg kell tennie azokat a lépéseket, illetve a hiányosságok orvoslása érdekében meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a következő szezon harmonikusan el tudjon indulni.

Elmondása szerint a következő másfél hónapban nem várhatóak további személyi változások a klubnál, mert nem akar elhamarkodott döntéseket hozni, először szeretné tisztán látni, kinek pontosan mi a feladata, illetve kidolgozni a következő időszak struktúráját.

"Biztosan nagyszerű kollégák dolgoznak a klub menedzsmentjében, nem beszélve arról, hogy nem úgy kell tekinteni a Telekom Veszprémre, hogy itt minden rossz volt. Azt gondolom, valamilyen folyamatnak a következménye, hogy az elmúlt két évben nem sikerült a négyes döntőbe jutás" - vélekedett.

A bakonyiak felnőtt csapatának keretében a mostani szezonban Ligetvári Patrik személyében csupán egyetlen magyar játékos volt. Ennek kapcsán Bartha elárulta: azt szeretné, ha azok a tehetséges fiatalok, akik erre érdemesek és fel tudnak nőni a feladathoz, megkapnák a lehetőséget akár az NB I-ben, akár a BL-ben, de nem szabad kihagyni lépcsőfokokat, mert az a fiatal játékosoknak és az első csapatnak sem jó.

Megjegyezte, az utánpótlás akadémia ügyvezetőjének, szakmai vezetőjének, a felnőtt csapat szakmai stábjának és sportigazgatójának közösen kell kialakítania a stratégiát ezen a területen.

Bartha hosszabb ideje dolgozik a Testnevelési Egyetem oktatójaként, 2015-től az Edzéselméleti és Módszertani Kutató Központ, továbbá a Sportági Intézet igazgatója is. Több alkalommal is becsatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság munkájába, jelenleg operatív igazgatóként tevékenykedik.

Vélekedése szerint nehéz lesz összeegyeztetnie ezeket, de a nyári, párizsi olimpia kapcsán markáns és fontos feladata lesz, hiszen ő a Magyar Olimpiai Bizottság csapatvezető-helyettese. A TF-en a kollégái levették a válláról a terhek egy részét, így augusztus közepétől már szinte csak a Telekom Veszprémre tud koncentrálni.