Minden szinten előre léptünk

Hétfőn tartotta küldöttközgyűlését a Veszprémi Egyetemi Sport Club. Az eseményen ezúttal valamennyi szakosztály bemutatkozhatott, de az elmúlt év legjobbjainak járó díjak átadására is most került sor.
A résztvevőket először a klub ügyvezetője, Szokolik Gergely, majd dr. Edvy László elnök köszöntötte. Beszédükben mindketten kiemelték a szakosztályok közötti kapcsolatok erősítésének fontosságát, valamint köszönetet mondtak az egyesület dolgozóinak, illetve támogatóinak, hiszen nélkülük nem tarthatna ott a VESC, ahol jelenleg tart.

A 2024-es beszámolót egyhangúlag fogadták el a megjelentek, majd következhetett a szakosztályok bemutatkozása. A Veszprémi Egyetemi Sport Clubon belül jelenleg 16 sportág található, a vezetőik pedig röviden bemutathatták a működésüket.

Ezt követően Németh Attila elnökségi tag vette át a szót, aki a Sportoló Nemzet Programra hívta fel a résztvevők figyelmét, amely a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére 2023 őszén indult, országos, közösségi sportolást ösztönző kezdeményezésként.

A maratoni közgyűlés végén a 2024-es év legjobbjainak díjazása sem maradhatott el. Hat kategóriában, összesen nyolc elismerést adtak át az este folyamán.


Íme a díjazottak névsora:

Az év utánpótláskorú női sportolója: Czuppon-Horváth Lili (küzdősportok), Kristóf Kata (röplabda)

Az év utánpótláskorú férfi sportolója: Horváth Áron (kerékpár), Kékesi Zalán (grappling)

Az év szenior női sportolója: Leé Diána (triatlon)

Az év szenior férfi sportolója: Gombos Róbert (triatlon)

Az év női sportolója: Bokros Csenge (kerékpár)

Az év férfi sportolója: Badar Gergő (triatlon)

Képgaléria