Kupagyőzelem Érden
Hat csapat részvételével, Érden került megrendezésre az Amatőr Floorball Kupa negyedik fordulója. A Lizards Floorball Team-nek sikerült egy jó csapatot összetoborozni erre a napra. A lelkes négy fős szülői csoporthoz csatlakozott négy fiatal és három OBIII-as játékos.
A torna lebonyolítása szerint két három csapatos csoportban mindenki játszott mindenkivel, majd a kialakult csoporton belüli sorrend szerint a harmadikok játszottak az ötödik helyért, a másodikak a bronzéremért, majd a csoportelsők vívták a döntőt.
A veszprémiek csoportjában szereplő Ares csapata jelezte, hogy náluk két fő igazolt játékos az OBII-ben, így ugyan játszanak, de az eredményük nem számít az összesítésben. Tehát a döntőbe való kerüléshez a minimum az volt, hogy a mienk megnyerjék az első mérkőzést a most debütáló Csipet Csapat ellen. Az óvatos kezdés után egyre inkább bemelegedett a csapat, látszott, hogy mindenki élvezi a játékot. Jól működött a védelem és az abból induló letámadásoknál a fiatalok gyorsasága meghozta a gyümölcsét. Minden gyerek kivette részét a gólszerzésből, akikhez a felnőttek közül még Kuti Balázs csatlakozott. Nagy volt az öröm a mérkőzés végén a 8-3-as végeredmény láttán.
Fotó: LFT
Ezután következett egy hosszú szünet a Gyíkok számára, mivel három mérőzés után léptek újra pályára. Kiss Zoltán edző úgy gondolta, hogy gyakorol a fiatalokkal, így ők alkotják majd az egyik sort, míg a régebb óta fiatalok összeállnak a nosztalgia jegyében.
Az Ares erősebb sora rendesen megdolgoztatta a veszprémi védelmet, de nagyon jól tartotta magát mindkét sor. A mérkőzés során három gólt kaptak a mienk, de mindhárom olyan potyagól volt, hogy utána inkább nevettek rajta, mint bánkódtak. Persze ehhez hozzájárult az a szerzett tíz gól, amit az ellenfél hálójába juttattak. Szinte mindenki kivette részét a gólszerzésből, Horváth Gábor is megszerezte első gólját és Orosz Tamásnak is megadtak egy gólt, de sajnos csak kapuvas volt, így köszönettel nem kérte. Lehengerlő volt a játék, amit az egész csapat mutatott.
Már csak egy mérkőzés volt hátra a bakonyiaknak, a döntő, a nagy rivális Ajkai Fekete Lovak ellen. A meccs első félidejében nagyon jól tartották magukat a veszprémiek. Zárt védekezésüket nem tudták az ajkaiak átlőni, a mieink viszont két letámadásunkat is gólra tudtak váltani. A második félidőre aztán fogyni látszott már a csapat ereje, egyre többször csúszott hiba a védekezésben és nem sikerültek a kontrák. A nagy nyomás ellenére végül sikerült döntetlenen tartani a mérkőzést, így három büntető döntött az elsőségről. Nálunk két fiatal, Berki-Müller Ákos és Kasza Balázs, és egy rutinos játékos, Török András vállalta a nehéz terhet. A Fekete Lovaknál a legrutinosabb, Bence kezdett, akinek a büntetőjét gyönyörűen hárította kapusunk. Az első rávezetést tőlünk Ákos úgy juttatta a kapuba, mintha mindig ezt csinálná. A második kör fordítva sikerült, ajkai oldalon Ferenczi Balázs betalált, míg nálunk a rutint képviselő András lövését szépen hárította a kapus. Minden az utolsó körön múlott. Tölgyesi Attila büntetőjét újra sikerült Tótik Sándornak hárítania, így minden tekintet Balázsra szegeződött. Szerencsénkre neki nem remegett meg a keze, szépen elfektette a kapust és mellette a hálóba juttatta a labdát. Ennél szebb befejezés nem is lehetett volna ennek a csodás napnak. A fiatalok hathatós közreműködésével megszerezte második kupagyőzelmét az amatőrök között a Lizards Floorball Team.
A hétvégén újabb fontos nap lesz a csapat történetében. Vasárnap megvédheti Bajnoki címét U13-as csapat a Magyar Bajnokság döntőjében, ami a Stadion Munkacsarnokában kerül megrendezésre. A mérkőzések 10.30-től kezdődnek, a döntőre 12.30-kor kerül sor.
Eredmények
Corvinus - Dunaújváros 3-2
Csipet Csapat - Lizards FT 3-8
Ajkai Fekete lovak - Dunaújváros 12-3
Ares – Csipet Csapat 5-5
Ajkai Feket Lovak – Corvinus 3-1
Ares – Lizards FT 3-10
5. helyért: Dunaújváros – Ares 2-7
3. helyért: Csipet Csapat – Corvinus 1-6
Döntő: Lizards FT – Ajkai Fekete Lovak 2-2, büntetőkkel 4-3