Forma-1 kicsiben

Egy veszprémi baráti társaság két évvel ezelőtt a jó hangulat kedvéért kezdett el gokartozni, idén pedig már három futamból álló versenysorozatot szerveznek. A veszprémi gokartosok nem egyéniben versenyeznek, hanem két-három fős csapatok állnak rajthoz, ami szokatlan, de rendkívül izgalmas versenyhelyzetet teremt.

- Amikor 2008-ban elkezdtünk gokartozni, arra törekedtünk, hogy a barátink között össze tudjunk toborozni annyi embert, hogy ki tudjunk bérelni egy pályát, és hat csapat ki tudjon állni. Idén már három ligában szervezünk versenyt, ami 18 csapatot és mintegy 50 főt jelent – mondta Makky Artúr, a versenysorozat koordinátora.

A versenyzők a korábbi eredmények alapján három ligában versenyeznek, az A ligában a legrutinosabb és legjobb hat csapat versenyez, míg a C ligában vannak teljesen kezdők is. A csapatok maguk döntik el, hogy két vagy három főt neveznek.

- Akik sokat szeretnek vezetni, azok két fővel indulnak, de akkor az egy főre eső nevezési díj is drágább. A versenyeken negyedóránként van gokartcsere, ekkor szoktak a csapatok személyt is cserélni. Minimális beállításkülönbség előfordulhat a gokartoknál, ami befolyásolhatja a versenyt, ezért van szükség a folyamatos cserére – magyarázta Makky Artúr.

Egy gokart csapatverseny másfél órás, az nyer, aki a legtöbb kört teszi meg a 90 perc alatt. A Forma-1 szisztémája szerint van egy tízperces időmérő futam, ami rangsorolja a versenyzőket, majd indul az éles futam. A zászlójelzések is ugyanazok, mint a Forma-1-ben, és hasonló szankciókat is alkalmaznak szabálytalanság esetén.

- Százhalombattán lesz az első verseny május 8-án, de két esőnapot is kitűztünk, hiszen – szabadtéri futam révén – nagyon ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak. Szabadtéren sokkal megerőltetőbb a verseny, mert a gokart jobban tapad az aszfalthoz, ezért nem biztos, hogy mindenki bírni fogja a 15 perces etapokat, ami taktikázásra adhat okot, így még izgalmasabb lehet a verseny – vélte Makky Artúr.

A gokartnak van már hazai szövetsége is, de elsősorban egyéni versenyeket rendez, csapatok számára versenysorozatot hazánkban először most szerveznek. A gokart nem a legolcsóbb sportág, de a legtöbb autósporttal ellentétben bárki számára elérhető.


gokart.club.hu

- Nálunk nincs pénzdíj, a cél az, hogy mindenki jól érezze magát, csak a versenyszellem a fontos. Bárki benevezhet, az sem akadály, ha korábban még sosem gokartozott. Minden felszerelést biztosítunk, csak zárt öltözéket és egyszínű pólót szoktunk kérni, és javasoljuk a kesztyű használatát.