Csúcsforma nélkül is ment

Már az első percek igazolták, hogy a másodosztályú ligában valamennyi idegenbeli mérkőzés nehéz (…még az esélyesebb csapatok számára is), eleinte ennek megfelelően alakult a „sorminta”: hol az egyik (2-0, 5-4), hol a másik gárda (2-3, 5-6) járt előrébb. A vendégek próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, ám hiába védekeztek jól – s szereztek ily’ módon labdákat –, a másik térfélen rossz döntéseket hoztak, elmaradtak a könnyű kosarak (9-10). A hadszíntéren mindkét alakulat pontatlanul célzott, az egyetemisták ugyan megléptek Szabó Péter és Völgyi Marcell pontjaival (9-13), viszont a több lepattanó-labdát gyűjtött hazaiak szívósan tartották magukat, mi több, a vezetést is visszavették (14-13). A bakonyiak szempontjából a helyzetek kialakításával nem volt gond, „csupán” a befejezésekkel – bosszantó ziccerek maradtak ki (19-19). Egy ideig a folytatásban is valamivel akaratosabbnak tűnt az agresszíven, sok lábmunkával védekezett rivális (24-24). Egyéni villanások révén először talán huszonhét–huszonhétnél sikerült megtörni a bonyhádiak lendületét, jóllehet a veszprémiek gyors játékába továbbra is belecsúsztak baklövések (…a pályán nem mindig értették meg egymást), néha kapkodó és nehezen érthető volt az előadásmenetük (27-32). Az állás ezután három percig nem változott, majd Madár Andrásék ritmust váltottak és állva hagyták a másik oldalt (29-39). A derbi ezen periódusában jó felfogásban "tettek-vettek", dinamikusak és kombinatívak voltak (31-45). Az addiginál szigorúbb hátsó alakzatukkal mind több hibára késztették Pupp Bencééket, akik az első félidőben tizennégy labdát adtak el. A Hoya-mezesek szép lassan megnyugtató előnyre tettek szert, igaz, a kinti dobásokkal nekik is meggyűlt a bajuk.

Fotó: archív

A fordulást követően a vetélytárs visszajött tíz pontra, mintha csak bizonyítani akarták volna a tételt, miszerint Bonyhádon nem könnyű nyerni (39-49). Egy darabig állandósulni látszott ez a különbség, azonban a helyi szurkolók nagy bánatára a kocka nem akart fordulni – legfeljebb a remények éledeztek némiképp (45-53). Miközben mindkét együttes mutatott szép dolgokat, Körtélyesi Gergelyék megint kezdtek meglépni: nem arról volt szó, hogy megrázták magukat, csak több távoli kísérletük is a gyűrűbe hullott (45-60). Ekkortájt nem nyomta őket az esélyesség terhe, nem voltak ugyan olyan élesek, mint múlt héten (…másik arcukat mutatták, mint a nagykőrösiekkel szemben), ám a differencia nem akart csökkenni (52-68). Sajnos a játék gyakran töredezett, lévén, a sípmesterek a lefújásig huszonegy, illetve harminchárom büntetőt dobattak a csapatokkal. A záró felvonáshoz érkezve a Mérész-legénység akarata érvényesült, a találkozó ezen részében már a – korábban meglepetésben gondolkodott – Tolna-megyeiek is érezték, hogy innen számukra már nincs visszaút (54-73). A mieink pedig nem álltak le, ha nem is voltak csúcsformában, időnként tanújelét adták annak, hogy sok pozitív energia van a társaságon belül (58-80). A lepattanó-csatában diadalmaskodott bonyhádiak azért becsületből mentek előre, s mivel a veszprémiek védelme fellazult és az akcióikat túlcifrázták (koncentráció híján visszavettek a tempóból), a hajrában kicsivel közelebb férkőztek. Persze a lényeget illetően ez már nem osztott, nem szorzott…

Mérész Csaba: Más volt ez a bajnoki, mint a legutóbbi, de nem lehet mindig hatvankét ponttal nyerni. Sem elől, sem hátul nem találtuk a ritmusunkat, meglehetősen rossz százalékkal dobtunk. Ezzel együtt megyünk előre, mert komoly céljaink vannak.