Nagy csatára van kilátás
A csapatunk a minap megőrizte a veretlenségét az NB I/B Piros-csoportban, a Budafoki KK-val vívott csata végén megerősítették vezető helyüket a tabellán (90-82). A meglepett és helyzeteket kihagyott egyetemisták nehezen éledeztek a találkozón, a kellemetlen stílusban viaskodott huszonkettedik kerületiek gondoskodtak arról, hogy ötlettelenül és ritmustalanul játszanak, ráadásul a védőfalukat is könnyen megbontották. Körtélyesi Gergelyék lassan és körülményesen faragtak a hátrányukon, aztán nagyobb erőket mozgósítva átvették a vezetést. A veszprémiek a fordulás után sem érezhették magukat biztonságban, időnként rossz döntéseket hoztak, míg a jó mezőnyszázalékkal dobott ellenfélnek mindenre volt válasza. Nem voltak igaziak a Hoya-mezesek, így a felek a záró felvonásban is egymás nyakán lihegtek, majd a mieink a hajrára feltámadtak, s ha bajosan is, de meghálálták a szurkolóik bíztatását.
Az eddigi tizenegy bajnokiját sikerrel abszolvált éllovas hétvégén ahhoz a piros-kékekhez látogat, amely tavasszal, a felsőházi rájátszás elődöntőjében – kettő–egy arányban – felülmúlta őket, mint emlékezhetünk: a harmadik ütközetet a királynék városában nyerték meg. Ha erre gondolunk, van velük szemben törlesztenivalónk, ám az akkori csorbát nem most kell kiköszörülni. Az ex-VESC-es Faragó Péter vezetőedző együttese jelenleg – hét–négyes mutatóval – az ötödik, s szinte csak élműhelytől kapott ki: a második MAFC-tól, a negyedik BKG-Príma SE-től, a hatodik Nyíregyháza Blue Sharkstól és a hetedik Budapesti Honvédtól.
– A Vasas hasonlóan erős gárda, mint a többi felsőházra esélyes társaság, így nem szabad a tabellából kiindulnunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Jó alakulathoz utazunk, nagyon oda kell hát figyelnünk. Remélem, jól reagálunk arra, hogy a budafokiak ellen szinte végig tompák voltunk. Az előző fellépéseinken egyébiránt gyengén kezdtünk, ezen változtatnunk kell, mert sok energiánkat emészt fel a felzárkózás. Ezúttal is hatalmas csatára van kilátás, megbeszéltük a srácokkal, hogy miként tudunk leginkább sanszot adni magunknak a győzelemre. Mindenekelőtt szeretnénk jól kosárlabdázni, a legjobbunkat nyújtani. A fővárosi jó spílerekből álló csapat, amely tudja, hogy mit akar a küzdőtéren. Fontos, hogy megtartsuk az eddigi feszes védekezésünket, de a lepattanókra jobban kell figyelnünk, hogy gyorsan és eredményesen támadhassunk.