Elhunyt Csik Ferenc
Hétfőn este ötvenhét éves korában elhunyt a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatója, Csik Ferenc.
Csik Ferenc a megye sportéletében meghatározó szerepet töltött be az elmúlt évtizedekben. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal és a Veszprém Megye Sporttanács vezetőjeként tevékenykedett, közben a VEDAC elnökségi tagja, majd 2010 és 2014 között a VEDAC elnökhelyettese volt.
Sportvezetői pályájának utolsó szakaszában a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatói pozícióját töltötte be.
Labdarúgókánt Veszprémben kezdte pályafutását, majd a Vasasba igazolt, hazatérését követően alapembere volt az NB I-be 1988-ban feljutott Veszprémi SE-nek. 1990-ben, a Kolumbia elleni válogatott mérkőzésen a magyar címeres mezt is magára ölthette.