Megőriznék hibátlan hazai mérlegüket

A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 4. fordulójában ismét hazai parketten, a Vetési Gimnázium sportcsarnokában készülünk szerencsét próbálni. Ellenfelünk szombaton este 18.00 órakor nem más lesz, mint a fővárosi Vasas Akadémia együttese.

Faragó Péter alakulata a tavalyi idényben az alapszakaszban, valamint a végelszámolásban is a bajnokság hetedik helyén végzett. Mindkét találkozónk alkalmával mi bizonyultunk jobbnak Pest megyei ellenfeleinknél; a fővárosi összecsapáson 84-72 arányban, míg hazai környezetben 92-77-re diadalmaskodtunk. A Vasas legeredményesebb kosarasa Moravcsik Áron, míg saját legjobb játékosunk Madár András volt.

Centerünk, Völgyi Marcell excsapata alig változott a tavalyi idény végezte után; Katona Róbert felhagyott aktív pályafutásával, Debreceni Dániel azonban búcsút intett a Honvédnak a Vasas kedvéért.

Könnyűnek még véletlenül sem ígérkezik a feladat számunkra, hiszen a felkészülési szakaszunk zárómérkőzésén 85-77-es hazai vereséget szenvedtünk Andrássy Gézáéktól.

Mérész Csaba vezetőedző Szűcs Péter játékára nem számíthat a hétvégén; fiatal játékosunk jelenleg kötőhártya-gyulladásból lábadozik. Rajta kívül azonban mindenki más egészségesen, teljes erőbedobással hangolhat az Akadémia ellen.

A találkozót élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.