Második mérkőzésre készülnek a héten

A férfi kosárlabda NBI/B piros csoportjának 7. fordulójában a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata látja vendégül a MEAFC-Miskolc csapatát, a Vetési Albert Gimnázium csarnokában, november 8-án, 18:00-kor.

A tabella kilencedik helyén álló klub lesz az ellenfelünk pénteken. Habár a hét hely különbség soknak tűnhet, a Miskolc igen agresszív, gyors kosárlabdát játszik. Az előző fordulóban mind a vendéglátó, mind a vendég együttes bezsebelte a győzelmet, így joggal mondhatjuk, hogy mindegyik együttes kellő motivációval és lendülettel áll neki az összecsapásnak. A MEAFC a Vasast győzte le otthon 81:68-ra a 24 pontos Moravcsik Ádám vezetésével, ezzel 3-3-ra alakítva a győzelem-vereség mutatóját. A HOYA pedig hétfőn a Hepp Kupában győzött a Pápa ellenébenidegenben (87:106), míg előtte, október 31-én hazai pályán múlta felül a Honvédot (83:81).

A legnagyobb kihívást a védelmünk számara az ellenfél légiósa, Thornton Austin jelentheti, aki 21,3-as pontátlaggal rendelkezik. Az ő levédekezése, kivétele a meccsből kulcsfontosságú lehet.

Sajnos most ebben nem lehet segítségünk Szabó Péter, aki a legutóbbi, Budapesti Honvéd SE elleni bajnoki mérkőzésünkön megsérült, részleges oldalszalag-szakadást szenvedett a térdében, így több találkozót is ki kell hagynia.

 Ugyanakkor nem szabad amellett sem szó nélkül elmenni, hogy együttesünkben Füzi Róbert és Madár András is jó formában vannak. Míg Füzi a hétfői mérkőzésen három mutatóban is a legjobb lett csapatából, addig Bandi tizenhat pontjából tizenötöt hárompontossal szerzett, fontos pillanatokban. Emellett rendre megfigyelhető, hogy szinte mindenki kétszámjegyű pontot szerez a meccseken, aki pályára lép, és bárki képes kiugró teljesítményt nyújtani. Ez egyértelműen mutatja a csapatunk erejét.

Nagyon színvonalas mérkőzésnek ígérkezik tehát a pénteki a holtversenyben listavezető és hazai pályán veretlen Veszprémmel, valamint a magára találó Miskolccal.

Mérész Csaba, vezetőedző: Különleges szituációba kerültünk a legutóbbi hazai meccsünkön, hiszen irányítónk, Szabó Péter sajnos lesérült, nélküle más lesz a játékunk. Kérdés, hogy az ellenfél légiósa pályára tud-e lépni a találkozón. Peti hiánya ellenére is természetesen csak a győzelem lehet a cél. Mindent beleadunk, hogy nekünk kedvezően alakuljon az eredmény.

Baksa Szabolcs, másodedző: A Miskolc egy hajtós, agresszív, kemény kosárlabdát játszó csapat, akik az utóbbi pár hétben újból rátaláltak a győzelemhez vezető útra. Kulcsfontosságú lesz, hogy ne engedjük őket leindulni, illetve, hogy ne hagyjuk őket felpörögni a mérkőzés elején. A mi részünkről Szabó Péter pótlása jelent kihívást, de bízunk a csapatban, hogy ezt együtt megoldjuk. Ha a saját játékunkat játsszuk támadásban és védekezésben is, illetve tartjuk magunkat az edzéseken megbeszéltekhez, akkor véleményem szerint meg tudjuk tartani a hazai veretlenségünket.

Völgyi Marcell: Nehéz mérkőzésre számítok. A Miskolc legutóbb a Vasast verte meg otthon, viszonylag könnyedén. Az egyik kulcs az lesz, hogy hatástalanítanunk kell a légiósukat. Sajnos ebben Szabó Peti most nem tud a segítségünkre lenni. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy nélküle is győzelemmel jöhessünk le a pályáról. Várjuk vissza Petit!