Pont nélkül távoztak a veszprémi futsalosok

A Balaton Bútor FCV 5-2-re alulmaradt a Debrecen otthonában a futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki rangadóján.

A férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában Debrecenbe látogatott a Balaton Bútor FC Veszprém. A Kecskemét ellen hétfőn aratott győzelmüket követően a bakonyiak pénteken újabb fontos három pontot készültek begyűjteni. Tataiéknak ugyanis ha sikerült volna győzelmet aratniuk, akkor nagy lépést tettek volna a rájátszás harmadik pozíciója felé.

Kisebb meglepetésre viszont a vendéglátó már az első percben előnybe került Siska révén. Őt követte a sorban Tóth, Kántor, majd Szabó: a Veszprém négygólos hátrányba került az első játékrészben! Hideg zuhany volt a javából!


Fotó: archív

A fordulást követően a Fehér-csapat játéka lényegesen feljavult: Tatai duplájával 4-2-re zárkóztak a bakonyiak, igaz, Pál Patriknak nem sikerült gólra váltania a kezezés miatt megítélt jogos büntetőt: a cserekapus Dobi hárította próbálkozását. Az összecsapás utolsó percében Szabó ismét betalált, ezzel véglel eldöntve a találkozó sorsát (végeredmény: 5-2).

Sásdi Bálint és társai legközelebb hazai környezetben lépnek majd parkettre: május 3-án a bajnokaspiráns szombathelyi Haladás érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Férfi futsal NB I rájátszás, 6. forduló:
DEAC–Balaton Bútor FC Veszprém 5-2 (4-0)
Debrecen, Egyetemi Sportaréna, zárt kapuk mögött.
DEAC: Krajcsi – Faragó, Szentes Bíró, Siska, Kántor. Csere: Dobi, Sánta, Tóth A., Szabó L., Thiago, Berecz, Tóth B., Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő.
Balaton Bútor FC Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Komáromi, Montero. Csere: Takács, Fridrich, Rutai, Bognár, Bencsik Á., Spandler, Juhász-Léhi, Klcsó, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Gólszerzők: Siska (1.), Tóth (9.), Kántor (14.), Szabó (17., 40.) ill. Tatai (32., 36.)