A hetedik helyért folytathatják

Nem sikerült megfordítania a párharcot a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapatának a Budapest Honvéd ellen a rájátszás ötödik helyezésért vívott visszavágón.

IMG_8525
Képgaléria a cikk végén

Az első támadást a Honvéd hozhatta, és Szentirmai révén egy palánkalatti kettessel meg is szerezték az előnyt. Szabó aztán egy szép leindítás végén egyenlített. Szentirmai egy büntetőt dobott be a túloldalon. Néhány pontatlan támadással később Dukic dobott egy triplát, majd Szabó egy szép középtávolit. Ekkor Puskás Artúr, a vendégek mestere időt kért (3. perc: 7:3). Szentirmai mehetett ismét a vonalra, ezúttal is csak egyszer talált be. Dukic ezt követően leszedett egy támadó lepattanót, majd szerzett két pontot. Tóth is büntetőzhetett a vendégektől, ő mindkétszer pontos volt. Dukic erre elsüllyesztette második hármasát is. Stefán egy középtávolival válaszolt, majd Szatmári egy triplát dobott. Ekkor Baksa Szabolcs is időt kért (6. perc: 12:11). A megbeszélés után Madár szépen játszotta meg Szabót, aki bedobta a hárompontost. Majd Orgona törte be határozottan és szerzett két egységet a palánk alól. Tóth erre egy duplát, Tichov pedig egy triplát hozott a vendégeknek. Orgona egy középtávolival felelt minderre. Dukic passzolt gyönyörűen Futónak, aki nem hagyta ki a ziccert, ám Tóth szerzett erre egy hármast. Dukic ezúttal büntetődobásban jeleskedhetett, és nem is hibázott. Bea dobott egy könnyű kettest, majd Tichov tálalt szépen Stefán elé, ezzel kiegyenlítve az állást fél perccel a negyed vége előtt. Futó gyorsan gondoskodott róla, hogy az előny visszakerüljön a Veszprémhez, ám Tóth faulttal együtt is bedobta, majd a plusz egy kísérlete is sikeres volt (10. perc 25:26).

IMG_8522

A másoduk negyed eleje a Veszprémnek sikerült valamivel jobban, hiszen Kármán két kétpontos kosarára Futó két, Madár pedig egy duplával válaszolt. Aztán Sipos játszotta meg szépen Futót, akit faultoltak, és az első büntetőjét dobta be aztán (13. perc: 32:30). Ezután fordítottak a vendégek, Takács és Kármán kettesével. Szücs szépen fejezte be a betörését, ezzel egalizált. Ám Tichov egyből szerzett egy triplát az ellentámadásból. Ezután Futó küzdött nagyot a palánk alatt, leszedett egy támadópattanót, majd kiharcolt egy faultot. Ezúttal mindkét büntetője pontos volt (15. perc: 36:37). Majd Szücs is szerzett újabb két pontot, amire Szatmári válaszolt.  Szabóval szemben szabálytalankodtak, aki aztán mindkétszer jól koncentrált a vonalról. Tóth betörése két pontot hozott a Honvédnak, Orgona büntetői pedig egyet a Veszprémnek. Stefán ezután szerzett két duplát, ezzel négy ponttal vezetett a fővárosi alakulat. Szatmári, majd Dukic is dobott egy-egy közeli kosarat, ám a félidő utolsó eredményes momentumát Stefán jegyezte, egy dupla formájában (20. perc: 43:49).

A második félidő Szentirmai két jó büntetőjével indult, majd Dukic bevert erre egy hárompontost. Szentrimai folytatta a pontszerzést, ezúttal egy palánkalóli kettes formájában, majd Sipos szerzett egy pontot a vonalról. Stefán is dobott egy duplát, ahogy Sipos és Tanoh is (23. perc: 49:57). Szentrimai egy középtávolit is bedobott, ezzel tízpontosra növelve a különbséget. Ekkor a HOYA időt kért. A hazaiak támadása nem hozott pontot, nem úgy Tanoh két jó büntetője. Dukic középtávolról célzott jól, akárcsak Tóth. Tanoh ismét bedobott két büntetőt, majd Szabó tette vissza a saját kimaradt dobását. Tóth azonban szerzett egy hármast. Ekkor a HOYA ismét időt kért (27. perc: 53:68). Egy-egy rossz támadás után, Szabó dobott ziccert egy alapvonali bedobásból, majd a beálló Glatz megszerezte első két pontját. Tichov két jó büntetőt dobott, majd Pintér egy hármast a vendégek részéről. Kármán szerzett egy duplát még, majd Sipos egy nagyon szép távoli triplát a negyed utolsó pillanatában (30. perc: 60:75).

IMG_8756

A negyedik etap Madár egy jó büntetőjével, majd Sipos duplájával kezdődött. Időt is kért a Honvéd. Továbbra is jól védekeztünk, elől pedig Orgona szerzett egy kettest. Dukic szabálytalanságát követően Madár és Bea is kapott egy kettős faultot, majd Orgona szerzett egy középtávoli kosarat. Kármán mehetett büntetőzni, és mindkétszer eredményes volt (34. perc: 67:77). Egy gyors leindítás végén Szabó dobott ziccert, majd Pintér szerezte meg második hármasát. Ekkor a Veszprém időt kért. Ám Pintér egy újabb triplát dobott, majd Tóth egy ziccert. Szabó faulttal együtt is értékesítette a helyzetét, ám a büntetője kimaradt. Szatmári szintén büntetőzhetett, a második ment be neki. Ekkor már csak a fiatal játékosaink voltak a pályán. Futó növelte is tovább a pontjai számát. Szatmári erre dobott egy hármast. Az utolós perc kezdetén Glatz vitte végi szépen a pályán, amire Takács egy hárompontossal válaszolt. A meccs hátralevő részében már nem született kosár, így a Honvéd nyert és játszhat a folytatásban az ötödik helyért. A Veszprém a hetedik pozícióért folytatja (40. perc: 75:92).

IMG_8788

Mérkőzéstükör
Baksa Szabolcs, a Veszprém vezetőedzője: Röviden összefoglalva azt tudnám mondani, hogy elfáradtunk. Ezt nem erre a két meccsre hegyezném ki, hanem erre a periódusra. A szezon végére elfogytunk. Ennek nem csak a fizikai terhelés az oka.  Kitűztünk egy célt az öltözőben, méghozzá azt, hogy bejussunk a négy közé és éremért harcolhassunk. Ezt a lehetőséget a MAFC ellen - olyan körülmények között, amilyenek között, de - elvesztettük. Az a mentális erő, ami eddig jellemző volt ránk és hajtott minket, kompenzálva a fizikális fáradtságot, elfogyott. Ez a mentális lufi kipukkadt. Egyszerűen fáradtak vagyunk. Az első mérkőzésen sokkal jobban játszottunk, mint ma. Küzdöttünk, ahogy bírtunk, de ez volt a realitás ma. A Honvéd sokkal hosszabb rotációval dolgozik, amit ki is használtak. Jól kosárlabdáztak, megérdemelték a továbbjutást. Hátra van még két találkozó, ahol nehéz dolgunk lesz, de azt megígérem, hogy soha nem fogunk úgy kimenni a pályára, hogy nem győzni akarunk, és nem akarunk kiadni magunkból mindent.
 
Sipos Mátyás, a Veszprém irányítója: Az előző mérkőzéshez képest gyengébben játszottunk. Egyértelműen a támadólepattanók és összességében a lepattanók döntötték el a mérkőzést. Nem tudtunk azt az iramot tartani, amit ők diktáltak. Gratulálok a Honvédnak. Újra fel kell építenünk magunkat, mint csapat. Átgondoljuk, hogy miket hibáztunk, és megpróbálunk minél jobban felkészülni az ellenfelünkre.
 
Puskás Artúr, a Honvéd vezetőedzője: Gratulálok a fiúknak a második győzelemhez és a magabiztos  továbbjutáshoz. Nem egyszerű ezekre a meccsekre felpörögni. Ezért is vagyok rájuk büszke, hogy képesek voltak egy olyan mentalitással, játszani, ami méltó egy igazi sportemberhez. Szezon vége van, egy hosszú és nehéz szezon vége. Érezhető volt a fáradtság mindkét csapaton. Talán kicsit jobban megviselte a Veszprémet ez az év, mi motiváltabbnak tűntünk. Óriási dolog lenne behúzni az ötödik helyet, ami a Honvéd történetének a legjobb "B" csoportos helyezése lenne. Nagyon remélem, hogy még egy párharcot behúzunk, és akkor meglesz ez.

Férfi kosárlabda, NB I/B piros csoport, rájátszás, 5-8. helyért – 2. mérkőzés:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Budapesti Honvéd SE 75:92 (25:26, 18:23, 17:26, 15:17)
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés

Veszprém: Szücs 4, Madár 3, Orgona 9, Szabó 17/3, Dukic 17/9. Cserék: Sipos 8/3, Birkás, Futó 13, Simon, Glatz 4, Gaál. Edző: Baksa Szabolcs

Honvéd: Szentirmai 8/6, Tóth 19/6, Stefán 12, Szatmári 13/6, Tanoh 6. Cserék: Kármán 10, Takács 5/3, Pintér 9, Tichov 8/6, Bea 2. Edző: Puskás Artúr

Képgaléria