A Honvéd visszavágott az őszi vereségéért

A veszprémiek kiélezett mérkőzésen, hatalmasat küzdöttek, de minimális különbséggel a Honvéd volt a jobb.


Képgaléria a cikk végén

A Veszprém Kosárlabda Klub az NBI/B Piros csoportjának éllovasát, azaz a Budapesti Honvéd SE-t fogadta a 2022-es év első meccsén. A találkozó számos további szempontból is érdekes volt. Egyrészt a Honvéd ezidáig egyetlen vereségét pont a Veszprém ellen szenvedte el, másrészt ezen az összecsapáson debütált a hazaiak kispadján Zeljko Lukajic és tért vissza a piros-szürkék csapatába bő másfél év után a bedobó Füzi Róbert. Ráadásul a vendégek vezetőedzőjeként az a Baksa Szabolcs érkezett a Vetési Gimnáziumba, aki az előző szezonban még a bakonyiakat trenírozta. Lukajic mester ugyanakkor adminisztrációs okokból ma még nem vezetőedzői minőségében ült a Veszprém padján, így akárcsak a Pápa ellen, ezúttal is Naményi Márk meccselt.

A Veszprém hozta el a feldobást, és az első támadás végén Szabó beköszönt egy hárompontossal. A túloldalon Tanoh Dez két rontott triplája után, betörésből talált be, ám Tóth válasza sem váratott magára sokáig. Ezután azonban Völgyi és Mijovic gyors kosarai már minimális előnyhöz juttatták volna a Honvédot, ha Tóth nem villant volna újra. Eközben a védekezés összeállt a hazaiaknál, és Füzi első dobása be is talált, ráadásul kintről, így időt is kért Baksa Szabolcs (5. perc: 12:6). A megbeszélés meghozta az eredményét, pillanatok alatt öt pontot szerzett a Honvéd, majd Kovács triplájával át is vette a vezetést. Ekkor a Naményi-Lukajic páros hívta magához játékosait, hiszen alig több mint egy perc alatt 8:0-s rohanást produkáltak a fővárosiak (6. perc: 12:14). A vendégek egy jó büntetője után Glatz törte meg hármasával a hazai pontcsendet, kiegyenlítve az állást. A Veszprém védekezése ismét megszilárdult, és apránként növelték az előnyüket, amelyből a negyed végére két pont maradt (10. perc: 22:20).

A második tíz percet a Honvéd kezdte jobban, de Szeifert triplája nem engedte ellógni a vendégeket. Habár hátul vétett hibákat a piros-szürke csapat, ám elől Dancsecs vezetésével tartotta magát, sőt az előnyt is visszavette (15. perc: 33:30). Mindkét együttes jól használta ki a másik hibáit, könnyű kosarakkal büntették az eladott labdákat, miközben fej-fej mellett haladtak. Úgy tűnt a Honvéd jön ki jobban ebből a szakaszból, ám Tóth labdaszerzéséből Füzi zsákolt egy szépet, amivel minimalizálta a különbséget, és talpra ugrasztott mindenkit a csarnokban (18. perc: 37:38). Dancsecs elsüllyesztette harmadik tripláját, majd adott egy közel egészpályás gólpasszt Szabónak. Glatz szép középtávolija már hatpontos előnyt jelentett, ám a szabálytalansága után ebből faragni tudott a Honvéd (20. perc: 44:40).

A második félidő Mijovic és Szabó duplái nyitották, majd Tanoh Dez hármasával már csak egy pontra volt a piros-fehér csapat. Dancsecs azonban újra betalált távolról, igaz Kovács is így tett az ellentámadásból. Majd saját szerzett labdájával szerzett egy könnyű kettest a vendégek magasembere, utána pedig egy hármast, így időt kért a Veszprém (24. perc: 49:53). Horváth kinti kosara nagyon kellett a hazaiaknak, akárcsak utána a kettese. Ám az ő eladott labdája után Kovács újabb hármasa következett, igaz Tóth büntetőivel és Birkás szép kettesével tapadt a bakonyi alakulat. Az utolsó perc elején már az egyenlítésért támadtak, amit Tóth meg is valósított, ám Kovács válaszolt (30. perc: 61:63).

Az utolsó etap egy Kovács kettessel és egy Birkás hármassal indult, ám előbbi is szerzett egy kintit. Erre Horváth és Tarján duplái váltották egymást. A Veszprém támadójátéka akadozott ebben a periódusban, de kemény védekezésének hála négy pontnál többel nem tudott elmenni a Honvéd, egészen Takács hármasáig, amire Dancsecs duplája volt a felelet (35. perc: 68:73). Utóbbi jó büntetőivel tovább lopakodott volna a bakonyi csapat, ám Takács hármasa ezt megakadályozta. Szabó két pontjára Tanoh Dez hárommal válaszolt, így időt kértek a hazaiak a mérkőzés legnagyobb különbségénél (38. perc: 72:79). Másfél perccel a vége előtt Horváth hármasa végső rohamra indította csapatát, majd az eredményes védekezést követően, szűk egy perccel rá Dancsecs távoli triplája minimalizálta a különbséget. A Honvéd offenzívájának ellenállt a Veszprém, így a győzelemért támadhatott, de Dancsecs dobása leperdült a gyűrűről, így végül egy ponttal a Honvéd nyert (40. perc: 78:79).

Nyilatkozatok

Naményi Márk, a Veszprém vezetőedzője: Gratulálok a fiúknak, hiszen tíz napja vagyunk így együtt, ez a csapat az új edzővel, és az, amit ma letettek az asztalra, az nagyon jól nézett ki. Nyilván sokat kell még dolgoznunk, de a tény, hogy tíz nap edzés után a Honvédot így meg tudtuk szorongatni, azt jelzi, hogy jó úton járunk. A célunk az, hogy a rájátszásra minél jobb formába kerüljünk.

Baksa Szabolcs, a Honvéd vezetőedzője: Nagyon fontos győzelem volt ez a számunkra, ennek mindenképp örülünk. Sok hiba volt a játékunkban, de ez ilyen a szünet után, nem voltunk meccsritmusban. A győzelmünket szeretném a csapat nevében Stefán Dávidnak felajánlani. Szabó Petiéknek pedig sok sikert kívánok.

Férfi kosárlabda, NB I/B piros csoport, alapszakasz, 14. forduló
Veszprém Kosárlabda Klub – Budapesti Honvéd SE 78:79 (22:20, 22:20, 17:23, 17:16)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 260 néző
Játékvezetők: Hervay Tibor, Horváth Alajos és Benedek Zoltán

Veszprém: Füzi 5/3, Dancsecs 19/15, Tóth 11, Szabó 14/3, Glatz 7/3. Cserék: Horváth 14/6, Szeifert 3/3, Birkás 5/3. Edző: Naményi Márk

Honvéd: Tanoh Dez 14/6, Takács 15/12, Kovács 31/21, Mijovic 8/3, Völgyi 5. Cserék: Wirth, Tarján 6, Kopácsi. Edző: Baksa Szabolcs

Képgaléria