Három piros lap, három veszprémi találat

Botrányos jelenetek tarkították a VLS Veszprém-Tatabánya NB III-as labdarúgó-mérkőzést, ám a vendégek közjátéka sem zökkentette ki a hazaiakat, akik meggyőző sikert arattak a húsvét vasárnapi bajnokin.

Napsütéses, szeles időben kezdődött meg a találkozó, ahol a veszprémiek egybl magukhoz ragadták a kezdeményezést. Az első negyedóra végén ennek meg is lett az eredménye: hazai támadás közben a vendégek egyik védője vitathatatlanul kézzel ért a labdába. A jogosan megítélt tizenegyest Major a jobbra vetődő kapus mellett a bal alsó sarokba lőtte, 1-0.

A 21. percben egy jól eltalált tatabányai lövésbe Héninger beleért, róla a hálótartó vasra pattant a labda. A vendégek gólt reklamáltak, de mind a játékvezető, mind az asszisztens úgy érzékelte, a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon, ezért a sípmester továbbot intett. Ekkor Bekő Balázs engedély nélkül a játéktérre lépett, megindult a játékvezető felé, miközben folyt a játék. Botrányos jelenetek következtek, a vendég edző és néhány játékos számonkérte a sporit a szerintük téves ítélet miatt. A magáról megfeledkező edzőt és játékosokat a biztonságiak fékezték meg. Végül Bekő edző, Gyürki is piroslapot kapott, sőt a kispadról benyomuló, majd nyomdafestéket nem tűrő stílusban számonkérő Módi is.Csak hosszú percek után állt helyre a rend.


Fotó: veszpremfoci.hu

A második félidő elején, a 62. percben Galacs 18 méterről lövésre szánta el magát, a bomba védhetetlenül vágódott a hálóba, 2-1. A 79. percben újabb veszprémi nevelésű fiatal kapott lehetőséget, a mindössze 16 esztendős Ács Gergő került pályára. A 82. percben váratlanul szépített a Tatabánya: jobboldali szabadrúgás után a labdához Zachán szerencsétlenül ért bele, a játékszer a hálóba csorgott, 2-1. A 87. percben baloldali szögletet követően Ács röviden megcsúsztatta a labdát, a hosszún érkező Sarok a hálóba passzolt, 3-1.

A botrány dacára a Veszprém teljesen megérdemelten nyert a tíz emberre fogyatkozó Tatabánya ellen, a játék minden elemében jobb volt.

VLS Veszprém–Tatabánya 3-1 (1-0)
Veszprém, 500 néző. V.: Kubicsek.

VLS Veszprém: Héninger – Dobsa, Molnár (Galacs 56.), Major (Ács 79.), Gálfi, Kovács D. Varga M. (Krebsz 60.), Baldauf (Sarok 79.), Rédling, Vass, Zachán. Edző: Pető Tamás.

Tatabánya: Balla – Árvai (Kovács D. Sz. 76.), Kovács I., Soltész, Kocsis G. (Farkas 54.), Szegleti (Angyal 76.), Katona, Klausz, Hoszpodár (Letenyei 54.), Székely (Krupánszki 54.). Edző: Bekő Balázs.

Gólszerzők: Major 15. (tizenegyesből), Galacs 62., Sarok 87., ill. Zachán 82. (öngól).
Kiállítva: Gyürki, Módi a 24. percben, Bekő Balázs vezetőedző a 24. percben.